Február 15.

Reggel arra ébredtem, hogy a nap besüt a sátor kinyitott ablakán. Az elején megijedtem, hogy valami nincs rendben, ha ki van nyitva, de aztán az oldalamra fordulva észrevettem, hogy Chuck nincs mellettem...
Az első gondolatom pesszimistaként az volt, hogy elrabolták a vadászok, de az logikátlan lenne, ha engem itthagynának....
Kikászálódom a fekvőhelyről, egyenesen a napsütésre.
Ott meglepetésemre Chuck-ot találom, aki éppen...süt.
-Jó reggelt!-mondta, ahogy észrevett, mert én semmit se tudtam mondani a csodálkozástól.- Csináltam magunknak reggelit.-tette hozzá, amint meglátta a döbbent arcom.
-Neked is.-mondtam felocsúdva.-Köszi, ez rendes tőled!
Ilyet még nem csinált nekem senki,csak a szüleim anno, azért döbbentem le ennyire.
Jobban körülnéztem, mit csinált. Reggel elment vadászni, mert a tűzön egy-egy nyúl forgott és mellette két kicsi ugrándozott egy gyorsan összeeszkabált ketrecben.
-Idd meg!-nyújtotta ide nekem az egyiket.
Én meg elvettem és ahogy a számhoz emeltem, előjöttek a hosszú szemfogaim...
Közelebb húztam és éreztem ahogy a nyúl vére szétáramlik a számban, ami egy tökéletes érzés volt.
Eközben ráeszméltem arra, hogy már egy jó ideje nem ettem. Ezért még többet akartam, nem volt elég ez az egy.
Oldalra sandítok és látom, hogy ő is ugyanezt csinálja.
Elmúlt az illúzióm, hogy esetleg elkérjem az ő adagját is.
-Szerzek még kettőt.-mondom neki, így burkoltan közölve, hogy még éhes vagyok. Vérre vagyok éhes.
-Veled megyek. Ne menj egyedül!
-Egyél nyugodtan tovább, mindjárt jövök.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Siess!
-Oké.
Ezzel odaléptem hozzá és adtam neki egy puszit megnyugvás végett. Aztán elfutottam.
Azt kérte siessek. Csak, hogy egyetlen nyúl vagy őz, vagy akármi sincs most a közelben. Ez nem lehet igaz!
Mérgelődve futottam tovább.
Aztán megálltam. Éreztem valamit. Valami nem állatit.
Körbeszaglásztam, hátha így jobban ki tudom venni, mi az.
A következő pillanatban egy háló húzott le a földre. Nem akármilyen háló, a vadászok hálója. Be van hintve a "vámpírölő", latin nevén Liliom martagon, azaz turbánliliom porával. Ami ha vámpírhoz ér, égető fájdalmat okoz.
Pont ezt érzem én is.
Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, de nem bírok. Nem akarom, hogy tudják, ez mennyire fáj nekem.
Lépteket hallok és egy fekete csizmás férfi áll előttem, de csak ennyit látok belőle.
-Egy vámpír! Nem gondoltam volna, hogy azóta a tűz óta visszamerészkedtek ennek az épületnek a közelébe.-mondta fintorgó hangon.
Nem szólok hozzá. Azzal elveszíteném magam felett a kontrollt.
Ismét lépteket hallok, ezúttal többet. Talán 2-3 emberét.
-Egyszer hasznossá tetted magad Jimmy?-kérdezi tőle egy most idejött férfi.
-Hagyd már Eric! Ne szívd a vérét!-mondja egy női hang. De az utóbbi mondatot, mintha már hozzám idézte volna.
-Vigyük el!-adja ki a parancsot az Ericnek nevezett férfi.
Azzal a lendülettel megfogta a hálót és elkezdte húzni a földön, velem együtt.
Menet közben, Jimmy magától elesik.
-Mi van veled?!-ordítja le Eric.
Ebben a pillanatban akkora roppanás hallatszott, de nem tudtuk honnan jött.
Eric orrának volt ilyen hangja.
A mellette álló nő, rögtön egy karót húzott elő a kabátja zsebéből.
Hirtelen egy nagy vágás került a körém tekeredő hálóra, de nem láttam ki tehette. Valószínűleg az a vámpír aki betörte Eric orrát.
Ebben a pillanatban láttam meg, hogy a fáról ráugrik valami Eric nyakába.
Chuck volt az.
Hirtelen mozdulattal megcsavarta a fejét, ami kiszakadt a helyéről, így a teste többi része holtan esett össze.
A nő erre rátámadott a karóval Chuck-ra, de nem elég ügyesen ahhoz hogy szívbe találjon.
Így csak fájdalmat okozott neki, amit természetesen ő is próbált titkolni.
A nő belátta, hogy nem céloz ehhez a példányhoz elég ügyesen, ezért ledobta a földre a karót és egy ügyes kézmozdulattal gyomorszájon vágta a barátomat.
Erre erőt vettem magamon, hogy kikeljek a hálóból a nyíláson, bármilyen fájdalommal és égető érzéssel jár ez. De nem fogom végignézni, ahogy egy vámpírvadász megöli az egyik barátomat. Veszítettem már el elég embert. Chuck ne legyen köztük!
Egy gyors, de fájdalmas mozdulattal kimásztam a résen, és rögtön éreztem, hogy a virág hagyott égési sérülések kezdenek begyógyulni.
Nem tétovázva tovább nekirontottam a nőnek, kirúgtam a lábát, így a földre került, majd erősen behúztam neki a jobb, majd a bal arcára. Végül Chuck kitépte a torkát a helyéről, így a nő élettelenül a feküdt a földön.
Ezután azt a férfit kezdtem el keresni a tekintetemmel, aki elkapott a hálóval, de már nem találtam sehol.
Elmenekült.
-Egyikük elmenekült.-jelentettem ki.
-Nem lesz nehéz végezni vele, hisz egyedül van. És jól vagy?
-Igen, hála neked.
És ölelésébe borultam, így elmenekülve minden külső bajtól.

Szülinapom folytatása

Amikor megláttam a nyakláncot, úgy éreztem, hogy kihagy egy ütemet a szívem. A sírás is kerülgetett. De nem akartam Chuck előtt elsírni magam, igaz valószínűleg megértette volna...
-Köszönöm.-suttogtam neki.- Mióta hordod ezt magadnál?
-Egy ideje...-vallja be.
Nem tudom, mi vezérelt, de hirtelen a nyakába borultam, amitől elállt a szava.
-Bocsi...-kértem elnézést rögtön, hogy feleszméltem a helyzetből.
-Semmi baj, tudom mit érzel most. Emlékszel, amikor meséltem neked Liz-ről?
Bólogattam.
-Én is elmenekültem utána. Nem bírtam a bűntudattal.
Beszélgetés közben elkezdünk sétálni, az jót tesz.
Csak haladunk egymás mellett, de még ettől is a szívem a torkomban kalapál, és arra vágyik, hogy esetleg megfogja a kezem...
-Én is így vagyok vele...Számtalanszor eszembe jut Elle és az az érzésem, hogy milyen tehetetlen vagyok és voltam azon az estén és...-ekkor előtört az, amit az előbb meg akartam akadályozni, hogy Chuck úgy lásson. Sírva.
-Ne sírj!-kérlelt és erősen magához ölelt.
Én meg csak szívtam be az illatát és azt jól az agyamba eltárolni, hogy ha szükségem van erre az emlékre, csak vissza kelljen gondolni rá.
-Minden rendben van, itt vagyok neked.- próbált megnyugtatni.- Sss, semmi baj...
Kezdtem megnyugodni. Úgy éreztem, hogyha itt van mellettem, biztonságban vagyok.
-Teljesen normális, ha sírsz, hiszen a legjobb barátnőd volt már évszázadok óta.- mondta és nyomott egy csókot a homlokomra.
Megnyugodtam. Akkor nem néz egy sebezhető sírós ringyónak.
-Köszi.-mosolygok rá, megnyugvásképp, hogy jól vagyok.
Letörölte a hüvelykujjával az utolsó könnyeket amik az arcomon ragadtak és nyomott hagytak maguk után.
-Minden rendben van. Itt vagyok neked, és sose foglak elhagyni.- mondta és egy kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen azokkal a csillogó zöld szemeivel és megfogta a két kezem.
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.
A filmekben általában ilyenkor szoktak lenni a csókjelenetek, ezért közelebb hajoltam és láttam, hogy ő is ugyanezt csinálja.
A szívem a torkomban dobogott, annyira hangosan, hogy biztos vagyok benne, az egész ország hallotta.
De hirtelen elhúzódott...
-És mi lesz a barátoddal?-kérdezte.
Megállt bennem az ütő...Kire utalhat? Nincs is barátom!
-Nincs barátom.-jelentem ki.
-És mi van a táncoslábú szöszivel?
Ooo...Jace-re gondol. Csak nem tudom honnan gondolja, hogy a barátom.
-Ő sem a barátom.
-Pedig az a csók, nem tűnt túl csak barátinak...
Látta.
De nem volt ott senki. Vagy csak én nem vettem észre őt. Ezek szerint ez történt.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ledöbbentem.
-Sajnálom, ezt nem kellett volna. Felejtsük el.
-Oké.
Újabb csönd. Ezt végül én törtem meg.
-Nate-ről tudsz valamit? Tud Elle-ről?
-Nem találkoztam velük. Láttam őt az ablakotoknál beragadni, ezért a segítségére siettem kiszabadítani őt a lángokból. Gondolom Elle-ért ment. Téged is láttalak elsuhanni a tetőn, utánad mentem volna, de választanom kellett, hogy segítek Nate-nek kijutni vagy veled elmenekülök. Sajnálom. Segítenem kellett neki.- mondta.
Utánam akart jönni. Milyen aranyos.
Ez a gondolat melegséggel töltött el, még akkor is ha nem tette meg. Tudom, hogy Nate-nek nagyobb szüksége volt Chuck-ra, mint nekem.
Így ő megmentette az életét.
-Így volt helyes.-biztattam.
-De neked is szükséged lett volna rám...-szomorodott el.
Ránéztem. Két kezembe fogtam az övéit és válaszoltam.
-Most itt vagy, és ez a lényeg.
Közelebb húzódtam hozzá és ő nem távolodott. Mikor olyan közel értem hozzá, hogy éreztem a leheletét, de végül nem csókoltam meg. Nem akarom elsietni. Itt van az örökkévalóság, hogy együtt legyünk. Így csak egy puszit adtam az enyhén pirospozsgás arcára.
-És köszi, hogy itt vagy.
-Ez a dolgom.-mosolygott rám. Én meg nevettem egyet rajta.- Verjünk tábort valahol. Elég sötét lett...Van sátram. Még jól jöhet. De csak egy.
-Nem baj.
Felvertük a sátrat, jó messze a vadászok táborától.
Már a hálózsák alatt voltam, amikor meghallom Chuck kérdését.
-Hé Jenny!
-Igen?
-Akkor mi van azzal a fegyverrel a fejedben? Megkaparinthatják?
-Amíg engem el nem kapnak addig nem.
-Nem engedem, hogy elkapjanak.
Ledöbbentem erre a mondatára, de ez nem rossz érzés szerűen.
-Köszi.- mondtam és egész biztos voltam benne, hogy kiült egy kis pír az arcomra, de a sötétben ez nem látszott szerencsémre.- De ezt majd holnap megbeszéljük. Késő van, aludjunk.

Trailer

                                                          Készítette: Adel Evans