Itt vagyok. Egy utazótáskával a vállamon a reptéren, ami teli van ruhával és néhány személyes holmival. Személyes holmi alatt sok vértasakot értek. De másoknak azt mondanám ha egyáltalán valaki megkérdezné mi van abban a zsebben, a válaszom " személyes holmik " lenne. De szerencsémre nem kérdezte senki.
És hogy miért nem kérdezte senki?
Nincsenek barátaim.
Elle-t senki sem pótolhatja. Nem kell nekem már senki, aki azt mondaná magáról, hogy a barátom.
Ha eszembe jut az emléke...Nem bírom ki sírás nélkül. Nem vagyok annyira erős.
De a reptéren, ami tele van emberekkel mindenki megláthatja az a könnyeimet és annak helyeit arcomon. Azt viszont nem díjaznám, még azt hinnék, hogy csak egy lelkileg roncs tinédzser vagyok, aki végre hazamegy egy világkörüli útról. Igen, csak a haza nekem teljesen mást jelentett, mint azoknak akik ezt feltételeznék rólam.
Nem tudom mennyi idő telt el a támadás után, de meguntam már a folyton folyvást költözködést, most már nekem is jár egy kis nyugalom. Jó igaz, hogy akármikor letelepedhettem volna, de ha már elkezdtem ezt az "utazzuk be a világot" stílust, akkor már elterveztem, hogy be is fejezem.
És most itt vagyok.
Útban vissza az iskolához. Nem tudom, mi vonzott ebben az útban, de utoljára látni akartam a helyet, ahol minden megváltozott. Elvesztettem ott mindenkit, aki fontos volt nekem és én is neki. Sokat gondolok arra a napra. És nem bírom kiverni a fejemből., nem mintha ez lehetséges volna... Ha valaki megpróbálná sok sikert hozzá!
Megváltoztam. Nem az a jókislány vagyok aki eddig. Nem ittam mást véren kívül....Uramatyám! Túl rég óta...
Pedig régebben nem is szerettem. Változnak az ízlések és az emberek is.
Elle nem nézné ezt jó szemmel.
Utazásom során, volt hogy egy vámpírokból álló klán befogadt egy ideig. Volt egy Jimmy vagy Johnny...Nem tudom. Elszórakoztam vele egy ideig. Valahogy az embernek (vagy éppen vámpírnak) felejtenie kell. Milyen ribancosan hangzik! Ez van. Mint mondtam, megváltoztam. Azt nem mondtam, hogy jó irányba...
És ezt se nagyon...
A vége mindig az lett, hogy meguntam, ezért ott hagytam őket és a magam útját jártam.
Olyan helyeken voltam, ahová mindig vágyakoztam.
Párizs, Barcelona, Madrid, New York, Hawaii és meglátogattam Forks-ot ahol elvileg találni lehetne vámpírokat. Legalább egy Edwardot. Hát nem...Egy áldott lélekkel sem találkoztam ott, aki magamfajta lenne. Nem mintha Robert Pattinson az lenne... ;)
De most egy Londonba repülő járatom ülök messze ezektől a városoktól. Visszamegyek egy helyre, ami ismét felidézi bennem annak az estének rettenetességét.
De már csak attól, hogy rágondolom megjelenik előttem a kép.
Elle lángoló teste.
Én, ahogy kinyitom az ablakot, mert megláttam egy férfit, akinek egy tetoválás volt a karján. Egy jelkép, amit még sosem láttam azelőtt. Egy spirál és benne tűzzel. Ennek ellenére mégis tudtam, hogy kik ezek az emberek. A cselekedetükből.
Ahogy felrohantam a tetőre, hogy ne vegyen észre senki és beértem az erdőbe.
Nem tudnám megszámolni, hogy hányszor került a szemem elé ez a látvány álmomban.
A zene segített át sokszor a fájdalmakon, az töltötte be az űrt utánuk. Rengeteg zenét hallgattam, míg elvoltam. Mindenfélét, ami volt a iPodomon. Green Day, Red Hot Chili Peppers és One Direction. Lehet, hogy az utóbbin meglepődtök, de ha már ők is britek, akkor már szeressük őket. És a zenéjük se rossz, mint később beláttam. Megnyugtató.
Sokszor dúdolgattam a Half a heart-ot ha rossz kedvem volt. Nagy meglepetésemre segített.
Huh. Most úgy mutattam be újdonsült énemet, mint egy ringyót. De nem vagyok az. Csak szomorú. Nagyon.
És kicsit több sminket használok. Na jó sokkal többet.
Változtam külsőleg is.
Farmernadrágot miniszoknyára cseréltem vagy sortra. Uppsz. Ezzel a kifejezéssel csak alátámasztottam a ringyó jelzőt magamon.
De a Converse maradt a lábamon. Arról nem tettem le. Ki nem állhatom a magassarkút.
Amint leszállt a gép én fogtam egy taxit.Elvitettem magamat addig amíg nem volt feltűnő a suli közelében. Onnan egyedül is meg tudom tenni az utat. Úgy döntöttem az erdőn keresztül vágom le az utat az épülethez, vagyis már csak a maradványaihoz.
Lehetne, hogy újjá építenék, de annak nem lenne semmi értelme.
A vadászok már ránk találtak és figyelik azt a könyéket ha megpróbálnánk ezt tenni.
Egyre közeledek a helyszínhez.
De egy hangra lettem figyelmes.
Valaki beszél a közelben. Pontosabban valakik, akár egy csoport, beszélgetnek. Többségben férfi hangokat hallok, de azért akad köztük egy-kettő női is.
Közelebb merészkedek valamennyire egy fa mögé.
De hirtelen két kéz erősen befogja a számat. Én elkezdtem rugdalózni és kapálózni de a kéz erősen tartott. Aztán szembefordított magával és magam előtt találtam egy ismerős zöld szempárt.
Chuck szemét.
Ahogy felismertem, nem mertem tovább kapálózni. Ő az ajka elé tartja a mutatóujját, de másik kezével még erősen tartott. Ugyanazzal az ujjával a hátam mögé bökött és engedte, hogy megforduljak.
Egy csoportot láttam a tábortűz körül.
Ezért akart hallgatózni?
Egy csapat ember miatt?
Biztos meglátta értetlen fejemet, ezért ujjával egy férfira mutatott, aki pont úgy ült, hogy rövidujjú pólója láthatóvá tette izmos karján lévő tetoválást. A jelkép. Spirálban egy tűz. Vadászok. Ezért akart hallgatózni.
És akkor figyeltem, mit mondanak egymásnak.
-Hallottad mit mondott Eric nem?!-üvöltötte a nekünk háttal ülő tetovált pasas egy nőnek a körből.
-Igen, de mit várunk itt? Úgy se jönnek vissza? - válaszolt neki a nő.
-Sokan elmenekültek. És ez nem jó! Egyáltalán nem! Eric megmondta, hogy minden vámpírt ki kell írtanunk Londonban. Nem emlékszel? És engem bízott ki vezéreteknek!
-Igen, azóta, hogy ezt tette veled nem lehet normálisan beszélni, csak azt hajtogatod, hogy Eric így Eric úgy! Amikor még csak alsóbbrendű voltál lehetett veled normálisan beszélni!
Erre egy pofon csattanását hallottam. A tetovált férfi megütötte a nőt.
-Ne merészelj így beszélni velem húgocskám!-csattant fel a pasas.- Meg kell találnunk a lányt! Akiről mesélt nekünk. Segíthet megtalálni a többi elmenekültet. Ő a kulcs mindenhez.
-Milyen lányról beszél?-fordultam a kérdésemmel Chuck felé. De ő csak a szájára tapasztotta az ujját.
A férfi folytatta.
-Milyen lányt, James?-kérdezte a nő a bátyjától. Akit ezek szerint James-nek hívnak.
-Eric azt mesélte róla, hogy ezt még ő is az apjától hallotta. Szóval még régen valamelyik felmenője elment megkeresni a lány apját, ne kérdezd, hogy hívták. Meg akarta sebesíteni, hogy a segítségével az összes vámpírt megtalálja. A vámpírnak az agyában el volt rejtve egy térkép, ahol minden vámpírnak megvan a pillanatnyi tartózkodási helye. És így el tudják kapni őket. De még a tűzben ahogy fel akarták gyújtani a tanácsi székházat, ahol a vámpírgyűlést rendezték, meghalt. A családjával együtt. Csak a lányuk maradt életben. Jennifer Gray.
Megrémültem a nevem hallatán és jobban belekapaszkodtam Chuck karjába.
De a férfi folytatta a mesélést:
Azt hiszem így hívják. A lényeg, hogy meg kell találni és elfogni, mert számítása szerint a lányban is meg van az a térkép, így be tudjuk mérni a Londonban tartózkodó vámpírok helyét és elfogni őket. A többivel majd a többi Kör foglalkozik, az nem a mi dolgunk.- fejezte be a mesét James.
-És tudod, hol a lány tartózkodási helye?-kérdezte valaki a tűz körül.
-Azt tudtam, hogy itt tanult az iskolában, de biztosan elmenekült. Azóta hült helyét se találom.
Milyen jó, hogy Föld körüli útra mentem. Vigyorogtam kajánul. Így legalább nem tudtak bemérni. Már ha van valamilyen kütyüjük erre a célra.
Ezek után nem bírtam tovább. Elfutottam halkan, vagyis inkább suhantam, mielőtt rájönnek, hogy a keresett személy épp a hátuk mögött áll.
Azt azért hallottam, hogy rég nem látott barátom utánam jön.
-Boldog szülinapot!-mondta és egy tasakot tartott a kezében, amit épp nekem nyújtott.
El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. Nem is gondoltam, hogy összefutok Chuck-kal, de ő még is készült ajándékkal.
-Köszönöm.-mondtam és kinyitottam a tasakot. A csomagolás egy dobozt rejtett, ezért még azt is ki kellett nyitnom.
Egy szív alakú aranymedált találtam benne.
-Nyisd ki!- utasított.
Én úgy tettem.
A szív egy fényképet rejtett.
Rólam és Elle-ről.
2014. augusztus 21., csütörtök
2014. augusztus 19., kedd
Díjak
Let me be controll blogverseny!
Köszönöm :)
Szabályok:
-Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
-Írj 10 dolgot magadról!
-Válaszolj 10 kérdésre'
-Írj 10 kérdést!
-Küldd tovább 10 embernek!
10 dolog magamról:
1. Szeretem a palacsintát.
2. Gitározom és zongorázom
3. Szerintem a leghelyesebb színész az egész bolygón Dylan O'Brien
4. Szeretem a focit
5. Egyszer föci felelésnél Japán ásványkincsre rávágtam, hogy búza
6. Nagy Teen Wolf rajongó vagyok
7. 2 hónapja kezembe se vettem könyvet, mert olyan sokat laptopozok
8. Hogy beérjek a suliba 5:30-kor kelek
9. Göndör a hajam, bár szeretem kivasalni, mert szerintem úgy jobban áll
10. Zayn az örök szerelmem (Malik)
Cintia T. kérdéseire válasz:
1. Mit vársz a feliratkozóktól?
Semmit, bár az mindenkinek jól esik, ha sok van.
2. Melyik az a könyv, amit soha de soha nem olvasol el újra? (nem lehet kötelező olvasmány)
Tizenhárom okom volt...
3. Hány Facebook csoportban szoktad hirdetni a blogod?
Durván 15.
4. Mi az álmod?
Hogy egyszer megérinthessem Harry (Styles) hasán a pillangó tetkóját *-*
5. Jóban vagy más blogerekkel is?
Véleményem szerint...
6. Ki a példaképed? Akinek szereted a blogját/munkáit és olyan akarsz lenni mint ő?
Olyan nincs. Maximum olyan jól akarok írni vagy olyan jól szerkeszteni.
7. Szoktál zenét hallgatni írás közben? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
Igen. Nem tudom, megszokás. Nálam mindig bömböl a zene.
8. Mi a kedvenc sorozatod, ha van ilyen?
Természetesen van, nem is egy. Teen Wolf, Gossip gir és Vámpírnaplók. Ezek a nagy kedvenceim.
9. Honnan jött az ötlet? Kirobbant a fejedből vagy valami személyes probléma/öröm/érzelem váltotta ki fokozatosan?
Na igen...Ennek a történetnek az eredete vicces, mert éppen pörköltöt ettem, amikor megfogalmazódott, hogy nem szeretem a szivet. Csak én éppen a libát, Jenny pedig az emberit.
10. Szereted a fanfiction történeteket? Miért?
Igen. De azt nem tudom, hogy miért.
B.A.D. kérdéseire a válasz:
1. Van háziállatod? Ha igen, mi a neve?
Van egy cicám. Hamu a neve.
2. Milyen filmet láttál utoljára?
Demóna.
3. Mit olvasol, ha olvasol valamit?
Leginkább fantasy-t.
4. Van olyan film, amin elsírtad magad? Ha igen, melyik?
Csillagainkban a hiba, Titanic
5. Mi a kedvenc idézeted?
"Törd össze a szívem. Törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tied, hát azt teszel vele, amit akarsz"
by: Maxon herceg
(Kiera Cass: Igazi)
6. Mi volt a jeled az oviban?
Gyűrű.
7. Történt olyan dolog az életedben, amire utólag azt mondtad, bárcsak ne tetted volna meg?
Nincs.
8. Tudsz horgolni?
Negyedikesen tudtam. Most? Ki tudja...
9. Kék, zöld vagy piros?
Kékpiros :D Forever Barca <3
10. Tengerpart vagy esőerdő?
Tengerpart.
10. kérdés:
1. Ki a legidősebb a One Direction-ből?
2. Edward vagy Jacob?
3. Melyik chips a kedvenced?
4. Ki a kedvenc focistád?
5. Melyik a kedvenc tantárgyad? (egyet muszáj!)
6. Mi a kedvenc színed?
7. Szereted a Teen Wolf-ot? Ha igen, miért? Ha nem...olyan nincs!
8. Hány éves a leghelyesebb színész a földön? ( a fentiekben említettem, hogy ki az ;) )
9. Hol forgatták a One Direction-Steal my girl klippjét?
10. Szerinted melyik színésznek van a legszebb mosolya? (Egyértelműen Dyl-nek)
Nekik küldöm tovább:
Rongybaba
Szükség szobája
Lélekpenge
Footballer and me
Mystreious Letter
Szeress míg lehet
The Rivals
Borostyán égbolt- Amber sky
Jade
Full of secrets: It's my life
Augusztusi blogverseny
Júliusi blogverseny
2014. augusztus 17., vasárnap
2014. augusztus 14., csütörtök
Szeptember. 9.-Kedd
Ezek után az gondolatmenetek után a nap ment tovább a rendes kerékvágásában. Egy mozzanat kivételével. Vagyis inkább kettő...
Tanítás előtt Fedével leugrottunk az alagsorba az autómatához kávéért, mert ha tehettem volna, úgy elaludnék állva ahogy voltam. Az a fekete lötty szerencsére segített nyitva tartani a szemem.
Utolsó előtti órát követő szünetben nagy meglepetésemre Jace-t találtam a padomnál. Vár valakire. Az az érzésem rám...
Odasietek hozzá.
-Szia!-köszönök neki, hogy hallja, már nem kell várnia.
-Szia!-hallom a választ.- Csak azt szeretném kérdezni...-vág bele egy kérdés közepébe, de a felénél elhal a hangja. Talán fél...- azt szeretném kérdezni...-kezdi el újra- hogy lenne-e kedved tudod...velem...ma...-és itt megint elhallgat. Nem, értem...Mihez lenne kevdem? - ...beszélgetni és sétálni a kertben.-fejezi be a kissé hosszúra sikeredett kérdését.
-Persze.-mosolygok a szemébe.- Mikor?
-Mondjuk utolsó óra után?
-Oké.-egyezek bele és ahogy belenézek a szemébe úgy érzem mintha süllyedne alattam a talaj, mintha vízen állnék.
Azon gondolkodom, hogy mennyire szeretnék beletúrni abba a szépen beállított búzaszínűnek definiált hajába, miközben az ajka az enyémhez ér.
Ne gondolj ilyenekre!- ütöm fejbe magamat a képzeletbeli újságpapírral.-Döntsd már el kit szeretsz! Ne legyél Diana!
-Minden oké?-szakítja félbe a társalgást magammal a még mindig mellettem álló személy, akiről az előző képek szóltak a fejemben.- Kicsit sápadt vagy.
-Persze, minden rendben, csak egy kicsit fáradt vagyok, de túl teszem magam rajta.- győzködöm.
-Oké, akkor megnyugodtam.- kacsintott felém egy mosoly kíséretében. - És egy óra múlva ide jövök hozzád.- emlékeztetett.
-Oké, köszi.
Őszintén szólva, nem emlékszem mi történt matekon...Az az egész óra úgy kiesett.
Gondolkodtam. Arról, hogy miről fogunk Jace-szel beszélgetni. Chuck-kal még el tudom képzelni, vele van közös témánk (még Diana meghódításán kívül is, mert azt nem számítjuk témának...) , de vele, aki a tánctanárunk fia. Jó igaz, hogy izmos, nagyon helyes és az osztálytársam...Igen, az a mondás már érvényét vesztette, hogy "házinyúlra nem lövünk". De viszont a fő gond az, hogy akkor se tudok róla semmit és semmi olyan témát ami őt érdekelné.
Gondolkodjunk pozitívan!-szóltam rá magamra.- Ezzel a beszélgetéssel megismerheted őt és legközelebb lesz közös témánk!
Logikusnak tűnik amit magamnak mondtam...
Mire ezt végiggondoltam már magam előtt látom Jace alakját.
-Min gondolkodtál?-kérdezi.
-Őszintén szólva? Rólad.- válaszolom.
-Ooo, ezt vehetem bóknak is?
-Egy lánytól? Akár...- és vigyorgok rá, mint a vadalma.
-És mire jutottál?- érdeklődik tovább.
-Hogy nem is ismerlek.
-És szeretnél megismerni?-néz rám őszinte, de titokzatos mosollyal.
-Igen.- vágom rá gondolkodás nélkül.
Mire tettünk egy kört az iskola körül, már úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Rengeteg mindent mondott magáról és én is viszonoztam neki ezt pepitában.
Megtudtam róla, hogy nagy Dimitri Vegas fan. Őszintén szólva én ezt a bandát eddig nem ismertem, de mutatott egy pár videót, ami alapján egész jó zenekarnak tűnik.
A kedvenc filmje pedig az X-men. Na igen, azt én is szeretem, de annyira mégsem vagyok oda érte, mint ő.
Olvasni annyira nem szeret, de azért van egy kedvence. A Harry Potter. Ez alapján a film is a kedvencei közé kellene hogy sorolható legyen, de állítása szerint ritka szar lett a film, ha olvastad a könyvet. Ezért azt nem szereti.
Remélem ő is megjegyzett párat azok közül, amiket én mondtam. :)
Aztán történt az egyik váratlan dolog.
Beszélgettünk és nevettünk, aztán hirtelen nagy csend támadt és mind ketten abbahagytuk a mondandónkat.
Éreztem, ahogy közelebb hajol addig, míg a forró leheletét is éreztem a nyakamon. Közelebb hajolt, jobb kezét az arcomra tette és szép lassan összeérintette az ajkunkat.
Először csak gyengéden, aztán egyre erőszakosabban, konkrétan faltuk egymást.
Ő a csípőmre tette a kezét, ahol a nagy hévben az ujjatlan pólóm feljebb csúszott, így hagyva egy fedetlen területet, amit immár egy nagy tenyér takart.
Én egyik karommal a nyakár átkarolva, a másikkal a hajában matatva ültem, kis híján a fiú ölében.
Nem hittem, hogy ezt az intim pillanatot valaki meglesi. Tévedtem, de sajnos ez csak később derült ki...
De ebben a pillanatban nem foglalkozva azzal, hogy esetleg valaki meglát minket ültünk összefonódva egy elrejtett padon. Ajkunk összeért egy pár percig, majd folytattuk a beszélgetést és megint visszatértünk a csókolózós pillanathoz.
Így telt el a délután.
Este beszámoltam Elle-nek a nagybetűs JELENETről Jace és köztem. Ő ugrált örömében, hogy végre boldognak lát, mert nem akarta említeni, de mostanában elég szomorkásnak látszódott a hangulatom.
Elmeséltem neki vagy ezerszer a pillanatot, amikor először ért egymáshoz az ajkunk, de Elle-nek ez nem volt elég, ezért elmeséltem ezeregyedszer is, amíg meg nem jegyezte fejből ő is az egészet.
Aztán lefeküdtem aludni.
Nem sokkal azután felébredtem, mert fuldokolni kezdtem. Füsttől. Valaki felgyújtotta az iskolát. Köhögve kinéztem az ajtón és látom, hogy emberek karókkal a kezükben szúrják azokat egyenesen vámpírok szívébe. Félelmetesen el tudják találni pont annak a helyét. Ezek nem lehetnek mások csak vámpírvadászok.
Már hallottam róluk anno a szüleimtől, de eddig sose találkoztam velük. Nem hittem, hogy léteznek. Azt hittem csak mese, amivel a gyerekeket szokták riogatni, hogy jók legyenek.
Ezek szerint nem.
Minden igaz.
Gyorsan észbe kaptam, odasiettem Elle ágyához, de már csak azt látom, ahogy lángra kap a teste.
Elöntött a zokogás.
-Miért?! Miért veszel el tőlem mindenkit? Miért?!- kiáltoztam a kérdést az égbe, választ várva.- Most már nem maradt senkim!! Ezt akartad?!
Két dolog ölhet meg egy vámpírt.
1. egy jól célzott karó a szívbe
vagy
2. a tűz
Ez a másik váratlan dolog. A vadászok.
Mielőtt én is lángra kapok, kimásztam az ablakon egyenesen a tetőre, lehetőleg úgy, hogy a vadászok ne vegyenek észre.
A sötétségben szerencsére nem láttak meg, túlságosan el voltak foglalva más vámpírok gyilkolásával.
Bemenekültem az iskola mentén lévő erdőbe. Futottam, amíg lábam bírta, aztán megálltam egy nagy fenyő tövében. Leültem. Előtörtek Elle lángoló testének gondolatától a könnyeim, amik akkora mennyiséggel jöttek, hogy egy hamar nem lesz vége. Sírtam. Sirattam a legjobb barátnőmet. Az utolsó embert aki számított. És ő most meghalt. Nem bírom ezt elviselni.
Ezután csak egy gondolat mászkált a fejemben.
El kell menekülnöm innen. És egész Londonból. A kérdés már csak az, hogy hova?
Tanítás előtt Fedével leugrottunk az alagsorba az autómatához kávéért, mert ha tehettem volna, úgy elaludnék állva ahogy voltam. Az a fekete lötty szerencsére segített nyitva tartani a szemem.
Utolsó előtti órát követő szünetben nagy meglepetésemre Jace-t találtam a padomnál. Vár valakire. Az az érzésem rám...
Odasietek hozzá.
-Szia!-köszönök neki, hogy hallja, már nem kell várnia.
-Szia!-hallom a választ.- Csak azt szeretném kérdezni...-vág bele egy kérdés közepébe, de a felénél elhal a hangja. Talán fél...- azt szeretném kérdezni...-kezdi el újra- hogy lenne-e kedved tudod...velem...ma...-és itt megint elhallgat. Nem, értem...Mihez lenne kevdem? - ...beszélgetni és sétálni a kertben.-fejezi be a kissé hosszúra sikeredett kérdését.
-Persze.-mosolygok a szemébe.- Mikor?
-Mondjuk utolsó óra után?
-Oké.-egyezek bele és ahogy belenézek a szemébe úgy érzem mintha süllyedne alattam a talaj, mintha vízen állnék.
Azon gondolkodom, hogy mennyire szeretnék beletúrni abba a szépen beállított búzaszínűnek definiált hajába, miközben az ajka az enyémhez ér.
Ne gondolj ilyenekre!- ütöm fejbe magamat a képzeletbeli újságpapírral.-Döntsd már el kit szeretsz! Ne legyél Diana!
-Minden oké?-szakítja félbe a társalgást magammal a még mindig mellettem álló személy, akiről az előző képek szóltak a fejemben.- Kicsit sápadt vagy.
-Persze, minden rendben, csak egy kicsit fáradt vagyok, de túl teszem magam rajta.- győzködöm.
-Oké, akkor megnyugodtam.- kacsintott felém egy mosoly kíséretében. - És egy óra múlva ide jövök hozzád.- emlékeztetett.
-Oké, köszi.
Őszintén szólva, nem emlékszem mi történt matekon...Az az egész óra úgy kiesett.
Gondolkodtam. Arról, hogy miről fogunk Jace-szel beszélgetni. Chuck-kal még el tudom képzelni, vele van közös témánk (még Diana meghódításán kívül is, mert azt nem számítjuk témának...) , de vele, aki a tánctanárunk fia. Jó igaz, hogy izmos, nagyon helyes és az osztálytársam...Igen, az a mondás már érvényét vesztette, hogy "házinyúlra nem lövünk". De viszont a fő gond az, hogy akkor se tudok róla semmit és semmi olyan témát ami őt érdekelné.
Gondolkodjunk pozitívan!-szóltam rá magamra.- Ezzel a beszélgetéssel megismerheted őt és legközelebb lesz közös témánk!
Logikusnak tűnik amit magamnak mondtam...
Mire ezt végiggondoltam már magam előtt látom Jace alakját.
-Min gondolkodtál?-kérdezi.
-Őszintén szólva? Rólad.- válaszolom.
-Ooo, ezt vehetem bóknak is?
-Egy lánytól? Akár...- és vigyorgok rá, mint a vadalma.
-És mire jutottál?- érdeklődik tovább.
-Hogy nem is ismerlek.
-És szeretnél megismerni?-néz rám őszinte, de titokzatos mosollyal.
-Igen.- vágom rá gondolkodás nélkül.
Mire tettünk egy kört az iskola körül, már úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Rengeteg mindent mondott magáról és én is viszonoztam neki ezt pepitában.
Megtudtam róla, hogy nagy Dimitri Vegas fan. Őszintén szólva én ezt a bandát eddig nem ismertem, de mutatott egy pár videót, ami alapján egész jó zenekarnak tűnik.
A kedvenc filmje pedig az X-men. Na igen, azt én is szeretem, de annyira mégsem vagyok oda érte, mint ő.
Olvasni annyira nem szeret, de azért van egy kedvence. A Harry Potter. Ez alapján a film is a kedvencei közé kellene hogy sorolható legyen, de állítása szerint ritka szar lett a film, ha olvastad a könyvet. Ezért azt nem szereti.
Remélem ő is megjegyzett párat azok közül, amiket én mondtam. :)
Aztán történt az egyik váratlan dolog.
Beszélgettünk és nevettünk, aztán hirtelen nagy csend támadt és mind ketten abbahagytuk a mondandónkat.
Éreztem, ahogy közelebb hajol addig, míg a forró leheletét is éreztem a nyakamon. Közelebb hajolt, jobb kezét az arcomra tette és szép lassan összeérintette az ajkunkat.
Először csak gyengéden, aztán egyre erőszakosabban, konkrétan faltuk egymást.
Ő a csípőmre tette a kezét, ahol a nagy hévben az ujjatlan pólóm feljebb csúszott, így hagyva egy fedetlen területet, amit immár egy nagy tenyér takart.
Én egyik karommal a nyakár átkarolva, a másikkal a hajában matatva ültem, kis híján a fiú ölében.
Nem hittem, hogy ezt az intim pillanatot valaki meglesi. Tévedtem, de sajnos ez csak később derült ki...
De ebben a pillanatban nem foglalkozva azzal, hogy esetleg valaki meglát minket ültünk összefonódva egy elrejtett padon. Ajkunk összeért egy pár percig, majd folytattuk a beszélgetést és megint visszatértünk a csókolózós pillanathoz.
Így telt el a délután.
Este beszámoltam Elle-nek a nagybetűs JELENETről Jace és köztem. Ő ugrált örömében, hogy végre boldognak lát, mert nem akarta említeni, de mostanában elég szomorkásnak látszódott a hangulatom.
Elmeséltem neki vagy ezerszer a pillanatot, amikor először ért egymáshoz az ajkunk, de Elle-nek ez nem volt elég, ezért elmeséltem ezeregyedszer is, amíg meg nem jegyezte fejből ő is az egészet.
Aztán lefeküdtem aludni.
Nem sokkal azután felébredtem, mert fuldokolni kezdtem. Füsttől. Valaki felgyújtotta az iskolát. Köhögve kinéztem az ajtón és látom, hogy emberek karókkal a kezükben szúrják azokat egyenesen vámpírok szívébe. Félelmetesen el tudják találni pont annak a helyét. Ezek nem lehetnek mások csak vámpírvadászok.
Már hallottam róluk anno a szüleimtől, de eddig sose találkoztam velük. Nem hittem, hogy léteznek. Azt hittem csak mese, amivel a gyerekeket szokták riogatni, hogy jók legyenek.
Ezek szerint nem.
Minden igaz.
Gyorsan észbe kaptam, odasiettem Elle ágyához, de már csak azt látom, ahogy lángra kap a teste.
Elöntött a zokogás.
-Miért?! Miért veszel el tőlem mindenkit? Miért?!- kiáltoztam a kérdést az égbe, választ várva.- Most már nem maradt senkim!! Ezt akartad?!
Két dolog ölhet meg egy vámpírt.
1. egy jól célzott karó a szívbe
vagy
2. a tűz
Ez a másik váratlan dolog. A vadászok.
Mielőtt én is lángra kapok, kimásztam az ablakon egyenesen a tetőre, lehetőleg úgy, hogy a vadászok ne vegyenek észre.
A sötétségben szerencsére nem láttak meg, túlságosan el voltak foglalva más vámpírok gyilkolásával.
Bemenekültem az iskola mentén lévő erdőbe. Futottam, amíg lábam bírta, aztán megálltam egy nagy fenyő tövében. Leültem. Előtörtek Elle lángoló testének gondolatától a könnyeim, amik akkora mennyiséggel jöttek, hogy egy hamar nem lesz vége. Sírtam. Sirattam a legjobb barátnőmet. Az utolsó embert aki számított. És ő most meghalt. Nem bírom ezt elviselni.
Ezután csak egy gondolat mászkált a fejemben.
El kell menekülnöm innen. És egész Londonból. A kérdés már csak az, hogy hova?
2014. augusztus 5., kedd
Szeptember.9.- Kedd reggel
Reggel annyira bezsongva ébredtem, mint még eddig soha. És azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy új fiú jön az osztályba. Még egy.
Valami megmagyarázhatatlan megfogott benne. Helyes. Nagyon helyes. Eszméletlenül, fenomenálisan helyes. És még lehetne ragozni.
De szőke. Nem értem. Nekem nem az ideáljaim a szőke fiúk. Igazából nem szőke. Búzaszínű a haja. Az nem szőke.-szórakoztam el a gondolattal, abban a pillanatban, amint kipattantam az ágyból.
Odasétáltam Elle-hez, mert napi rutinom őt is felkelteni, mivel ő nem az a típus aki magától felkelne, szerinte hajnalok hajnalán. Hát ez a hajnalok hajnalán fél kilenckor van. Jó, igaz ha nem kelteném fel, átaludná akár az egész napot is.
Ahogy meglátta az arcom ezt közölte:
-Jajj de vidám itt valaki! Csak nem a sulinak örülsz ennyire?-kérdezte szarkazmussal a hangjában.
-Ennyire látszik?-kértem ki a véleményét.
-Hogy fülig belezúgtál a ribi tánctanárnő fiába? Ja, eléggé.-hangjában hallatszott a fáradság-de csak annak aki ismer-fejezte be a mondatot pár másodperccel később megnyugvásképp. -De kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Ha most ennyire be vagy indulva Jace-ért akkor mi van a nagy szerelmeddel Chuck iránt?
-Nemtom...-vallottam be, nem igazán neki, inkább magamnak. - Ő foglalt. És nem szeret. Csak mint barátot. Az nekem nem elég. Én szeretem őt, de ha ő nem...ez a hajó számára elúszott, sajnálom. Jace meg itt van. És szingli ráadásul. Meg aztán jól ki is jövünk. Lehet két embert is szeretni egyszerre?
-Értem...Lehet, persze. És akkor a barátságod Chuck-kal? Annak vége ezennel?
-Nem, semmiképp nem akarom elveszíteni őt. Szeretem. És ő is szeret. Csak másképp, mint én őt. Köztünk nem lehet több, mint barát érted? Ebbe a gondolatba bele tudok őrülni! - ebben a pillanatban sírtam el magamat. Nem bírtam tovább megállni. Jött a megállíthatatlan könnytenger.
-Jajj, gyere ide!-vont magához legjobb barátnőm. - Ne sírj, jó? Emlékszel, hogy te mit szoktál erre mondani?
- Hogy fiúk miatt nem éri meg sírni. - hüppögtem el neki a fogadalmat, amit még ősrégen tettem magamnak. Igaz, hogy azóta ezerszer megszegtem.
-Látod. - bíztatott. - És igazad van benne.
-Igen. - mondtam, és ebből a mondatból erőt merítve, elapasztottam az óriási tengert.
-Tudom, hogy ez rosszkor jön, de el kellene kezdeni készülődni, mert el fogunk késni.
-Tényleg, na siessünk. - értettem vele egyet.
Reggelinél Elle csinált magának is meg nekem is egy-egy zsömlét. Azzal a különbséggel, hogy ő vegetáriánus, szóval a sajátjába nem tett sonkát, csak paprikát és salátát. Nem bírom elhinni, hogy miképpen tudja megállni, hogy ne egyen húst. Ém imádom a sonkát és a szalámit. Meg akkor a sülthúsról ne is beszéljünk. Nyamm.
Egyszer csak Jace terem mellettünk, mert persze mi Nate-tel, Valentine-nal és most már Chuck-kal szoktunk reggelizni.
-Leülhetek ide? - kérdezte mindannyiunktól és megvillogtatta azt az ellenállhatatlan mosolyát. Na jó...Lehet, hogy csak nekem ellenállhatatlan.
-Persze. - mondtam hamar, talán még túl sietve is. Most nyomulósnak látszódhattam?
-Köszi.
Beült velem szembe Chuck és Valentine közé. A tálcáján két szelet pirítós volt és mellette egy fokhagyma.
Na igen...Ez is egy rossz vámpírhiedelem, hogy nekünk árt a fokhagyma. Hát ki kell ábrándítsalak, mert nem. Ami árt az a ... Nem mondom el, mert ha valaki megtalálja ezt a naplót még felhasználhatja ellenem. Jó mondjuk ki nézné meg aki nem tudja az igazságot...Mindegy jobb félni mint megijedni.
Visszatérve a fokhagymához, van aki szereti és ilyenkor is meri enni, mert a vámpíroknál nincs szájszag. Semmilyen. Mondjuk ha lenne, én még jobban megutálnám azt a fűszert. Egyszerűen nem szeretem.
És ezen csak most gondolkodom el, ahogy stírölöm a fiút. Az orrpiercing nem akadályoz az orrfújásban? Elég hülye kérdés, de nem tudom rá a választ. Meg kéne tőle kérdezni, mondjuk nagy a valószínűsége, hogy hülyén adná ki magát...
Nem egészen csendben fogyasztjuk el a reggelinket...Igaz, ami igaz. Jó hangos csapat vagyunk.
Hmm...Már egy csapattá kovácsolódtunk.
Nate, Elle, Valentine, Chuck és én. És lehet, hogy most ehhez hozzájön Jace.
A srácok megkedvelték. Nagyon humoros és vicces.
Tényleg. Chuck mostanában nincs Dianával... Vagy ez azért van, mert Diana ribikirálynő nem alacsonyodik le hozzánk? *cinizmussal vegyítve*
Meglehet. Szerintem csak bókol neki a fiú szerelme és azért hajlandó vele beszélni meg táncolni, de ha meglátja, hogy velünk lóg...Abbamarad a kapcsolatuk.
És ennek én örülök. De egy szemét vagyok...Ezt is jól bevallottam magamról...
Ha Chuck szerelmes lesz belém? Inkább ne legyen ha. Abbahagyom ezt a gondolatmenetet. Nem vagyok ilyen önző.
Miután végeztünk a reggelivel Nate felhívta Elle-t a pavilonba. Gondolom egy kicsit romantikáznak. Ennyi nekik is kijár.
Elle mondta, hogy mostanában kevésszer vannak együtt. Igaz, hogy sokat nem mesél erről...És ez is visszanyúl az önzőségemhez. Azért nem beszélgettünk erről, mert el voltam foglalva a saját problémáimmal. Ami lepkefingnyi ahhoz képest, hogy ők a jelenben járnak és a jelenlegi kapcsolatukat kell rendbe hozni, míg az enyém egy jövőbeli álom. Nem valóság. És nem igazán hiszek benne, hogy valaha is az lesz.
Valami megmagyarázhatatlan megfogott benne. Helyes. Nagyon helyes. Eszméletlenül, fenomenálisan helyes. És még lehetne ragozni.
De szőke. Nem értem. Nekem nem az ideáljaim a szőke fiúk. Igazából nem szőke. Búzaszínű a haja. Az nem szőke.-szórakoztam el a gondolattal, abban a pillanatban, amint kipattantam az ágyból.
Odasétáltam Elle-hez, mert napi rutinom őt is felkelteni, mivel ő nem az a típus aki magától felkelne, szerinte hajnalok hajnalán. Hát ez a hajnalok hajnalán fél kilenckor van. Jó, igaz ha nem kelteném fel, átaludná akár az egész napot is.
Ahogy meglátta az arcom ezt közölte:
-Jajj de vidám itt valaki! Csak nem a sulinak örülsz ennyire?-kérdezte szarkazmussal a hangjában.
-Ennyire látszik?-kértem ki a véleményét.
-Hogy fülig belezúgtál a ribi tánctanárnő fiába? Ja, eléggé.-hangjában hallatszott a fáradság-de csak annak aki ismer-fejezte be a mondatot pár másodperccel később megnyugvásképp. -De kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Ha most ennyire be vagy indulva Jace-ért akkor mi van a nagy szerelmeddel Chuck iránt?
-Nemtom...-vallottam be, nem igazán neki, inkább magamnak. - Ő foglalt. És nem szeret. Csak mint barátot. Az nekem nem elég. Én szeretem őt, de ha ő nem...ez a hajó számára elúszott, sajnálom. Jace meg itt van. És szingli ráadásul. Meg aztán jól ki is jövünk. Lehet két embert is szeretni egyszerre?
-Értem...Lehet, persze. És akkor a barátságod Chuck-kal? Annak vége ezennel?
-Nem, semmiképp nem akarom elveszíteni őt. Szeretem. És ő is szeret. Csak másképp, mint én őt. Köztünk nem lehet több, mint barát érted? Ebbe a gondolatba bele tudok őrülni! - ebben a pillanatban sírtam el magamat. Nem bírtam tovább megállni. Jött a megállíthatatlan könnytenger.
-Jajj, gyere ide!-vont magához legjobb barátnőm. - Ne sírj, jó? Emlékszel, hogy te mit szoktál erre mondani?
- Hogy fiúk miatt nem éri meg sírni. - hüppögtem el neki a fogadalmat, amit még ősrégen tettem magamnak. Igaz, hogy azóta ezerszer megszegtem.
-Látod. - bíztatott. - És igazad van benne.
-Igen. - mondtam, és ebből a mondatból erőt merítve, elapasztottam az óriási tengert.
-Tudom, hogy ez rosszkor jön, de el kellene kezdeni készülődni, mert el fogunk késni.
-Tényleg, na siessünk. - értettem vele egyet.
Reggelinél Elle csinált magának is meg nekem is egy-egy zsömlét. Azzal a különbséggel, hogy ő vegetáriánus, szóval a sajátjába nem tett sonkát, csak paprikát és salátát. Nem bírom elhinni, hogy miképpen tudja megállni, hogy ne egyen húst. Ém imádom a sonkát és a szalámit. Meg akkor a sülthúsról ne is beszéljünk. Nyamm.
Egyszer csak Jace terem mellettünk, mert persze mi Nate-tel, Valentine-nal és most már Chuck-kal szoktunk reggelizni.
-Leülhetek ide? - kérdezte mindannyiunktól és megvillogtatta azt az ellenállhatatlan mosolyát. Na jó...Lehet, hogy csak nekem ellenállhatatlan.
-Persze. - mondtam hamar, talán még túl sietve is. Most nyomulósnak látszódhattam?
-Köszi.
Beült velem szembe Chuck és Valentine közé. A tálcáján két szelet pirítós volt és mellette egy fokhagyma.
Na igen...Ez is egy rossz vámpírhiedelem, hogy nekünk árt a fokhagyma. Hát ki kell ábrándítsalak, mert nem. Ami árt az a ... Nem mondom el, mert ha valaki megtalálja ezt a naplót még felhasználhatja ellenem. Jó mondjuk ki nézné meg aki nem tudja az igazságot...Mindegy jobb félni mint megijedni.
Visszatérve a fokhagymához, van aki szereti és ilyenkor is meri enni, mert a vámpíroknál nincs szájszag. Semmilyen. Mondjuk ha lenne, én még jobban megutálnám azt a fűszert. Egyszerűen nem szeretem.
És ezen csak most gondolkodom el, ahogy stírölöm a fiút. Az orrpiercing nem akadályoz az orrfújásban? Elég hülye kérdés, de nem tudom rá a választ. Meg kéne tőle kérdezni, mondjuk nagy a valószínűsége, hogy hülyén adná ki magát...
Nem egészen csendben fogyasztjuk el a reggelinket...Igaz, ami igaz. Jó hangos csapat vagyunk.
Hmm...Már egy csapattá kovácsolódtunk.
Nate, Elle, Valentine, Chuck és én. És lehet, hogy most ehhez hozzájön Jace.
A srácok megkedvelték. Nagyon humoros és vicces.
Tényleg. Chuck mostanában nincs Dianával... Vagy ez azért van, mert Diana ribikirálynő nem alacsonyodik le hozzánk? *cinizmussal vegyítve*
Meglehet. Szerintem csak bókol neki a fiú szerelme és azért hajlandó vele beszélni meg táncolni, de ha meglátja, hogy velünk lóg...Abbamarad a kapcsolatuk.
És ennek én örülök. De egy szemét vagyok...Ezt is jól bevallottam magamról...
Ha Chuck szerelmes lesz belém? Inkább ne legyen ha. Abbahagyom ezt a gondolatmenetet. Nem vagyok ilyen önző.
Miután végeztünk a reggelivel Nate felhívta Elle-t a pavilonba. Gondolom egy kicsit romantikáznak. Ennyi nekik is kijár.
Elle mondta, hogy mostanában kevésszer vannak együtt. Igaz, hogy sokat nem mesél erről...És ez is visszanyúl az önzőségemhez. Azért nem beszélgettünk erről, mert el voltam foglalva a saját problémáimmal. Ami lepkefingnyi ahhoz képest, hogy ők a jelenben járnak és a jelenlegi kapcsolatukat kell rendbe hozni, míg az enyém egy jövőbeli álom. Nem valóság. És nem igazán hiszek benne, hogy valaha is az lesz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)