Itt vagyok. Egy utazótáskával a vállamon a reptéren, ami teli van ruhával és néhány személyes holmival. Személyes holmi alatt sok vértasakot értek. De másoknak azt mondanám ha egyáltalán valaki megkérdezné mi van abban a zsebben, a válaszom " személyes holmik " lenne. De szerencsémre nem kérdezte senki.
És hogy miért nem kérdezte senki?
Nincsenek barátaim.
Elle-t senki sem pótolhatja. Nem kell nekem már senki, aki azt mondaná magáról, hogy a barátom.
Ha eszembe jut az emléke...Nem bírom ki sírás nélkül. Nem vagyok annyira erős.
De a reptéren, ami tele van emberekkel mindenki megláthatja az a könnyeimet és annak helyeit arcomon. Azt viszont nem díjaznám, még azt hinnék, hogy csak egy lelkileg roncs tinédzser vagyok, aki végre hazamegy egy világkörüli útról. Igen, csak a haza nekem teljesen mást jelentett, mint azoknak akik ezt feltételeznék rólam.
Nem tudom mennyi idő telt el a támadás után, de meguntam már a folyton folyvást költözködést, most már nekem is jár egy kis nyugalom. Jó igaz, hogy akármikor letelepedhettem volna, de ha már elkezdtem ezt az "utazzuk be a világot" stílust, akkor már elterveztem, hogy be is fejezem.
És most itt vagyok.
Útban vissza az iskolához. Nem tudom, mi vonzott ebben az útban, de utoljára látni akartam a helyet, ahol minden megváltozott. Elvesztettem ott mindenkit, aki fontos volt nekem és én is neki. Sokat gondolok arra a napra. És nem bírom kiverni a fejemből., nem mintha ez lehetséges volna... Ha valaki megpróbálná sok sikert hozzá!
Megváltoztam. Nem az a jókislány vagyok aki eddig. Nem ittam mást véren kívül....Uramatyám! Túl rég óta...
Pedig régebben nem is szerettem. Változnak az ízlések és az emberek is.
Elle nem nézné ezt jó szemmel.
Utazásom során, volt hogy egy vámpírokból álló klán befogadt egy ideig. Volt egy Jimmy vagy Johnny...Nem tudom. Elszórakoztam vele egy ideig. Valahogy az embernek (vagy éppen vámpírnak) felejtenie kell. Milyen ribancosan hangzik! Ez van. Mint mondtam, megváltoztam. Azt nem mondtam, hogy jó irányba...
És ezt se nagyon...
A vége mindig az lett, hogy meguntam, ezért ott hagytam őket és a magam útját jártam.
Olyan helyeken voltam, ahová mindig vágyakoztam.
Párizs, Barcelona, Madrid, New York, Hawaii és meglátogattam Forks-ot ahol elvileg találni lehetne vámpírokat. Legalább egy Edwardot. Hát nem...Egy áldott lélekkel sem találkoztam ott, aki magamfajta lenne. Nem mintha Robert Pattinson az lenne... ;)
De most egy Londonba repülő járatom ülök messze ezektől a városoktól. Visszamegyek egy helyre, ami ismét felidézi bennem annak az estének rettenetességét.
De már csak attól, hogy rágondolom megjelenik előttem a kép.
Elle lángoló teste.
Én, ahogy kinyitom az ablakot, mert megláttam egy férfit, akinek egy tetoválás volt a karján. Egy jelkép, amit még sosem láttam azelőtt. Egy spirál és benne tűzzel. Ennek ellenére mégis tudtam, hogy kik ezek az emberek. A cselekedetükből.
Ahogy felrohantam a tetőre, hogy ne vegyen észre senki és beértem az erdőbe.
Nem tudnám megszámolni, hogy hányszor került a szemem elé ez a látvány álmomban.
A zene segített át sokszor a fájdalmakon, az töltötte be az űrt utánuk. Rengeteg zenét hallgattam, míg elvoltam. Mindenfélét, ami volt a iPodomon. Green Day, Red Hot Chili Peppers és One Direction. Lehet, hogy az utóbbin meglepődtök, de ha már ők is britek, akkor már szeressük őket. És a zenéjük se rossz, mint később beláttam. Megnyugtató.
Sokszor dúdolgattam a Half a heart-ot ha rossz kedvem volt. Nagy meglepetésemre segített.
Huh. Most úgy mutattam be újdonsült énemet, mint egy ringyót. De nem vagyok az. Csak szomorú. Nagyon.
És kicsit több sminket használok. Na jó sokkal többet.
Változtam külsőleg is.
Farmernadrágot miniszoknyára cseréltem vagy sortra. Uppsz. Ezzel a kifejezéssel csak alátámasztottam a ringyó jelzőt magamon.
De a Converse maradt a lábamon. Arról nem tettem le. Ki nem állhatom a magassarkút.
Amint leszállt a gép én fogtam egy taxit.Elvitettem magamat addig amíg nem volt feltűnő a suli közelében. Onnan egyedül is meg tudom tenni az utat. Úgy döntöttem az erdőn keresztül vágom le az utat az épülethez, vagyis már csak a maradványaihoz.
Lehetne, hogy újjá építenék, de annak nem lenne semmi értelme.
A vadászok már ránk találtak és figyelik azt a könyéket ha megpróbálnánk ezt tenni.
Egyre közeledek a helyszínhez.
De egy hangra lettem figyelmes.
Valaki beszél a közelben. Pontosabban valakik, akár egy csoport, beszélgetnek. Többségben férfi hangokat hallok, de azért akad köztük egy-kettő női is.
Közelebb merészkedek valamennyire egy fa mögé.
De hirtelen két kéz erősen befogja a számat. Én elkezdtem rugdalózni és kapálózni de a kéz erősen tartott. Aztán szembefordított magával és magam előtt találtam egy ismerős zöld szempárt.
Chuck szemét.
Ahogy felismertem, nem mertem tovább kapálózni. Ő az ajka elé tartja a mutatóujját, de másik kezével még erősen tartott. Ugyanazzal az ujjával a hátam mögé bökött és engedte, hogy megforduljak.
Egy csoportot láttam a tábortűz körül.
Ezért akart hallgatózni?
Egy csapat ember miatt?
Biztos meglátta értetlen fejemet, ezért ujjával egy férfira mutatott, aki pont úgy ült, hogy rövidujjú pólója láthatóvá tette izmos karján lévő tetoválást. A jelkép. Spirálban egy tűz. Vadászok. Ezért akart hallgatózni.
És akkor figyeltem, mit mondanak egymásnak.
-Hallottad mit mondott Eric nem?!-üvöltötte a nekünk háttal ülő tetovált pasas egy nőnek a körből.
-Igen, de mit várunk itt? Úgy se jönnek vissza? - válaszolt neki a nő.
-Sokan elmenekültek. És ez nem jó! Egyáltalán nem! Eric megmondta, hogy minden vámpírt ki kell írtanunk Londonban. Nem emlékszel? És engem bízott ki vezéreteknek!
-Igen, azóta, hogy ezt tette veled nem lehet normálisan beszélni, csak azt hajtogatod, hogy Eric így Eric úgy! Amikor még csak alsóbbrendű voltál lehetett veled normálisan beszélni!
Erre egy pofon csattanását hallottam. A tetovált férfi megütötte a nőt.
-Ne merészelj így beszélni velem húgocskám!-csattant fel a pasas.- Meg kell találnunk a lányt! Akiről mesélt nekünk. Segíthet megtalálni a többi elmenekültet. Ő a kulcs mindenhez.
-Milyen lányról beszél?-fordultam a kérdésemmel Chuck felé. De ő csak a szájára tapasztotta az ujját.
A férfi folytatta.
-Milyen lányt, James?-kérdezte a nő a bátyjától. Akit ezek szerint James-nek hívnak.
-Eric azt mesélte róla, hogy ezt még ő is az apjától hallotta. Szóval még régen valamelyik felmenője elment megkeresni a lány apját, ne kérdezd, hogy hívták. Meg akarta sebesíteni, hogy a segítségével az összes vámpírt megtalálja. A vámpírnak az agyában el volt rejtve egy térkép, ahol minden vámpírnak megvan a pillanatnyi tartózkodási helye. És így el tudják kapni őket. De még a tűzben ahogy fel akarták gyújtani a tanácsi székházat, ahol a vámpírgyűlést rendezték, meghalt. A családjával együtt. Csak a lányuk maradt életben. Jennifer Gray.
Megrémültem a nevem hallatán és jobban belekapaszkodtam Chuck karjába.
De a férfi folytatta a mesélést:
Azt hiszem így hívják. A lényeg, hogy meg kell találni és elfogni, mert számítása szerint a lányban is meg van az a térkép, így be tudjuk mérni a Londonban tartózkodó vámpírok helyét és elfogni őket. A többivel majd a többi Kör foglalkozik, az nem a mi dolgunk.- fejezte be a mesét James.
-És tudod, hol a lány tartózkodási helye?-kérdezte valaki a tűz körül.
-Azt tudtam, hogy itt tanult az iskolában, de biztosan elmenekült. Azóta hült helyét se találom.
Milyen jó, hogy Föld körüli útra mentem. Vigyorogtam kajánul. Így legalább nem tudtak bemérni. Már ha van valamilyen kütyüjük erre a célra.
Ezek után nem bírtam tovább. Elfutottam halkan, vagyis inkább suhantam, mielőtt rájönnek, hogy a keresett személy épp a hátuk mögött áll.
Azt azért hallottam, hogy rég nem látott barátom utánam jön.
-Boldog szülinapot!-mondta és egy tasakot tartott a kezében, amit épp nekem nyújtott.
El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. Nem is gondoltam, hogy összefutok Chuck-kal, de ő még is készült ajándékkal.
-Köszönöm.-mondtam és kinyitottam a tasakot. A csomagolás egy dobozt rejtett, ezért még azt is ki kellett nyitnom.
Egy szív alakú aranymedált találtam benne.
-Nyisd ki!- utasított.
Én úgy tettem.
A szív egy fényképet rejtett.
Rólam és Elle-ről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése