Megfordultam , és megpillantottam azokat, akikre Nate mutatott. Két férfi és egy nő közeledtek sebes létekkel felénk. A nő pár lépéssel beelőzte társait, így, úgy tűnt, mintha ő lenne a vezér a társaságban. Mindhárman piszokkal teli halásznadrágot, vagy inkább annak a maradékát, viselték és egy egyszerű fehér pólót. Úgy nézett ki, mint egy katonai egyenruha.
- Eresszétek el! - üvöltötte már messziről a nő. - Hallottátok, lököttek?
- Mit tettek vele?! - közeledtem a háromtagú csapat felé rohamosan és üvöltve. - Mit tett vele?! Válaszoljon!
Lendült az öklöm, és eltalálta a vezér arcát.
Chuck óvatosan odalopózott mellém.
- Ezt nem kellett volna. - állapította meg.
- Hogy merészeled?! - kelt ki magából a nő, vörös fejjel.
Egyik pillanatról a másikra elkezdtek mozogni az arcizmai, a karján a szőre erősen megsokasodott és az ápolatlan körmei hegyes karmokká alakultak át, és hirtelen egy dühös vérfarkas állt az orrom előtt.
Felvettem a támadó állást. Mellettem Chuck is ugyanezt tette. Hátranéztem, Nate a földön feküdt, és nem tudott felállni. Ahogy visszafordultam, nem egy, hanem három farkassal találtam szemben magam. A nő testőrei is alakváltók voltak.
Ketten voltunk hármójuk ellen. Mi ez, ha nem fair küzdelem?
Az egyik nekem ugraszkodott, a másik kettő Chuck-nak. Mielőtt ideérhetett volna, felugrottam a fára, de ott mégsem ülhettem egész végig, hogy barátomra hagyjam a piszkos munkát. Egy határozott mozdulattal visszatértem a talajra, a farkasbőrbe bújt nő mögé, aki ezt észlelte, és egy könnyed mozdulattal megfordult. Tenyerét erősen a nyakamra szorította, elszorítva ezzel a légcsövemben áramlott levegő útját. Oldalra pillantva láttam, hogy Chuck-ot is legyőzte két ellenfele, de neki a nyaka körül tartott erős karok állják ellen a levegővétel útját. A torkomat markolászó nő száját hangos kacaj hagyta el.
- Azt hittétek legyőzhettek? Tévedtetek. - dicsekedett örömittasan. - Na mindjárt megmutatjuk, hogy kik vagyunk. Tresh! Daemon! Öljétek meg őket! - parancsolta.
Chuck egyik védelmezője gyorsan odaballagott hozzám, ugyanúgy nyakam köré fonta hosszú ujjait. Egyre erősebben szorította. Másik kezében hirtelen egy karó került elő. Csinálja már gyorsan! Imádkoztam magamban. Már így is többet éltem, mint kellett volna...
A fadarabot szorongató kezével egyre közelebb került a szívemhez. Várt. Kereste a helyet, ahová be tudná szúrni. Aztán lassan felemelte a karját, hogy lendületet vegyen, de egy hang megállította. Nate-é.
- Hagyd őket! - mondta parancsoló hangon.
- Itt nem te parancsolsz, értetted? - szólt bele a nő is. - Öljétek meg! - fordult aztán a két nagydarab testőrhöz.
- Ha megölöd őket, engem sem látsz többet! - Miért lenne az nekik olyan fontos, hogy lássák még? Gondolkodtam...
A nőn látszott, hogy ez a mondat elgondolkodtatta. Választás elé került. Állkapcsa megrendült, így kilátszottak hegyes metszőfogai.
- Legyen. Engedjétek el őket! - egyezett bele.
A két férfi eldobta a karókat, és levették a kezüket a torkunkról.
Nate feltápázkodott a földről, és elindult felénk.
- Mondanom kell valamit. - szegezte felénk, és elindult az ellenkező irányba, mint amelyiken az apró farkascsoport állt.
Chuck-kal követtük őt.
Kíváncsi voltam, mi volt ez az egész...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kedves Olvasóim!
Köszönöm szépen, hogy eddig velem tartottatok, és remélem megbocsájtjátok nekem azt, hogy már-már két hónapja nem írtam semmit. És ezennel se a leghosszabb fejezetet hoztam nektek.
De a téli szünetben lesz időm bővel, szóval ne higgyétek, hogy elfeledkeztem rólatok!
Jó szünetet és ünnepeket!
Ölel titeket: Barby
2014. december 18., csütörtök
2014. október 15., szerda
Újra találkozás
A vadászok után, szerencsére nem került elénk több akadály előző nap, így Chuck-kal találtunk egy tavacskát ahol az idő többi részét töltöttük. Igazán romantikus volt. Persze ha lett volna csók...De nem volt. Én szerencsémre, vagy éppen sajnálatomra. Nem tettem még pontot a "Jace-es pillanatnyi csók" végére, így nem lehetek olyan, aki fűvel-fával nyálcserét végez....Nem vagyok Diana!
Csak ültünk a parton és fogta a kezem. Beszélgettünk úgy mindenféléről. Ezt szeretem benne, hogy nincs egy kimondott beszédtéma, hanem ami jön. Mindenről tudunk együtt beszélni, és ő is megoszt velem mindent. Legalábbis én ezt érzem, és reménykedem benne, hogy ő is.
Aztán egyszcsak elnehezedtek a szempilláim a fáradságtól, és elaludtam a fiú vállán.
***
Reggel egy fa tövében ébredtem, és magam mellett észrevettem Chuck barna haját és izmos testét.
Túl távolinak éreztem, így megpróbáltam közelebb furakodni hozzá.
Addig forgolódtam, míg mindez sikerült, de akkorra egy sötétbarna színű szempár állja el a nap útját.
-Felébresztettelek?-kérdeztem halkan.
-Nem, már amúgy is fent voltam.-nyugtatott meg, de tudom, hogy ezt a nemes hazugságot, azért csinálta, hogy ne érezzem rosszul emiatt magam. Hát, őszintén nem jött be a terve. Gondolom a nagy mocorgásomtól egy téli álmot alvó grizzly medve is felébredne...
-Hogy aludtál?-érdeklődtem.
-Este még sokáig gondolkodtam, de utána jól.-mosolygott.
-És min?
-A vadászokon.
-Kérlek ne! Csak egy pár napra felejtsük el őket! Kérlek! Most érezzük jól magunkat, és ezek után úgyse jönnek ide vissza! Az az egy végképp...Láttad a fejét? Lerítt róla, hogy felhagy a vadászszakmával...
-De Jenny! Én nem tudom úgy jól érezni magam, hogy tudom, hogy akármikor idejöhetnek és rájöhetnek, hogy te vagy a térkép? Nem tudom, érted? - mondta. Ettől meg kellett volna hatódnom? Tudok magamra vigyázni, nincs szükségem bébiszitterre, csak egy barátra, akivel nem a térképről, meg miegymásról tárgyalunk. Ha eddig nem jöttek rá. akkor miért jönne most el annak a pillanata?!
-De nem értesz! Több mint 300 évük volt rá, hogy erre rájöjjenek! Miért most bukkanna elő a fejükből ez az ötlet?! Kérlek!-néztem rá könyörgően.-Csak még ezen a napon ne agyaljunk a vadászok elméletén! Kérlek!-ismételtem meg a kérésem.
-De...
-Nincs de! Kérlek!
-Oké..., de holnap megbeszéljük a vadászokat! Megígéred?-adta ki a kompromisszumot.
-Igen.
-Gyere ide, hadd öleljelek meg, te "világ makacsa"...!
Ennek a kérésnek nem állhattam ellen. És ez a becenév még illik is hozzám. Ez tetszik.
-A biztonság kedvéért ne maradjunk sokáig egy helyen, ezért találtam egy jó helyet fenn a hegyen.-mutatott az egyik nem messze lévő, fákkal teli kiemelkedett rögre.
-Menjünk!
Összeszedtük a cuccunk, igaz abból se volt túl sok.
Chuck vitte a hátizsákot. Nem siettünk, ezért nem használtuk a "szuper erőnket". Néztük a tájat, hogy esetleg hol lenne érdemes tábort verni.
Letelepedtünk volna egy alkalmasnak tűnő tisztáson, de úgy láttuk, hogy valaki már beelőzött itt minket.
Találtunk egy leégett tábortüzet, ami a fa alapján még egészen friss...
Hirtelen mozgás támadt mögöttem, és én csak egy árnyat látok elsuhanni, ami pont felém tart. Szerencsémre Chuck is meglátta, és beállt közém és az árny, aki valószínűleg egy kóbor vámpír, közé. Barátom egy gyors mozdulattal elkapta a suhanó kezét, és egyre közelebb húzta magához, hogy megvédjen tőle.
De hirtelen felismerem az árnyat.
Nate.
-Chuck ereszd! Ez Nate!
A fiú engedelmeskedett nekem, és felismerte az iskolában megismert legjobb barátját.
Csapzott volt és koszos. Mint egy hajléktalan.
-Jenny?-kérdezte halkan.
-Igen. Mi történt veled? Hogy kerülsz ide? És miért nézel így ki?-mutattam újdonsült külsejére. Nem tudtam volna elképzelni, hogy ha bárki azt mondta volna ezelőtt, hogy egyszer így fogom látni a márka mániás, és mindig divatos Nate-et.
-Nem tehettem róla, megtaláltak és átváltoztattak ilyenné...-mutatott végig magán.
-Kik?-hajoltam közelebb hozzá, hogy halljam a válaszát.
-Ők!-mutatott mögém, mire én hátrafordultam...
2014. szeptember 13., szombat
Február 15.
Reggel arra ébredtem, hogy a nap besüt a sátor kinyitott ablakán. Az elején megijedtem, hogy valami nincs rendben, ha ki van nyitva, de aztán az oldalamra fordulva észrevettem, hogy Chuck nincs mellettem...
Az első gondolatom pesszimistaként az volt, hogy elrabolták a vadászok, de az logikátlan lenne, ha engem itthagynának....
Kikászálódom a fekvőhelyről, egyenesen a napsütésre.
Ott meglepetésemre Chuck-ot találom, aki éppen...süt.
-Jó reggelt!-mondta, ahogy észrevett, mert én semmit se tudtam mondani a csodálkozástól.- Csináltam magunknak reggelit.-tette hozzá, amint meglátta a döbbent arcom.
-Neked is.-mondtam felocsúdva.-Köszi, ez rendes tőled!
Ilyet még nem csinált nekem senki,csak a szüleim anno, azért döbbentem le ennyire.
Jobban körülnéztem, mit csinált. Reggel elment vadászni, mert a tűzön egy-egy nyúl forgott és mellette két kicsi ugrándozott egy gyorsan összeeszkabált ketrecben.
-Idd meg!-nyújtotta ide nekem az egyiket.
Én meg elvettem és ahogy a számhoz emeltem, előjöttek a hosszú szemfogaim...
Közelebb húztam és éreztem ahogy a nyúl vére szétáramlik a számban, ami egy tökéletes érzés volt.
Eközben ráeszméltem arra, hogy már egy jó ideje nem ettem. Ezért még többet akartam, nem volt elég ez az egy.
Oldalra sandítok és látom, hogy ő is ugyanezt csinálja.
Elmúlt az illúzióm, hogy esetleg elkérjem az ő adagját is.
-Szerzek még kettőt.-mondom neki, így burkoltan közölve, hogy még éhes vagyok. Vérre vagyok éhes.
-Veled megyek. Ne menj egyedül!
-Egyél nyugodtan tovább, mindjárt jövök.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Siess!
-Oké.
Ezzel odaléptem hozzá és adtam neki egy puszit megnyugvás végett. Aztán elfutottam.
Azt kérte siessek. Csak, hogy egyetlen nyúl vagy őz, vagy akármi sincs most a közelben. Ez nem lehet igaz!
Mérgelődve futottam tovább.
Aztán megálltam. Éreztem valamit. Valami nem állatit.
Körbeszaglásztam, hátha így jobban ki tudom venni, mi az.
A következő pillanatban egy háló húzott le a földre. Nem akármilyen háló, a vadászok hálója. Be van hintve a "vámpírölő", latin nevén Liliom martagon, azaz turbánliliom porával. Ami ha vámpírhoz ér, égető fájdalmat okoz.
Pont ezt érzem én is.
Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, de nem bírok. Nem akarom, hogy tudják, ez mennyire fáj nekem.
Lépteket hallok és egy fekete csizmás férfi áll előttem, de csak ennyit látok belőle.
-Egy vámpír! Nem gondoltam volna, hogy azóta a tűz óta visszamerészkedtek ennek az épületnek a közelébe.-mondta fintorgó hangon.
Nem szólok hozzá. Azzal elveszíteném magam felett a kontrollt.
Ismét lépteket hallok, ezúttal többet. Talán 2-3 emberét.
-Egyszer hasznossá tetted magad Jimmy?-kérdezi tőle egy most idejött férfi.
-Hagyd már Eric! Ne szívd a vérét!-mondja egy női hang. De az utóbbi mondatot, mintha már hozzám idézte volna.
-Vigyük el!-adja ki a parancsot az Ericnek nevezett férfi.
Azzal a lendülettel megfogta a hálót és elkezdte húzni a földön, velem együtt.
Menet közben, Jimmy magától elesik.
-Mi van veled?!-ordítja le Eric.
Ebben a pillanatban akkora roppanás hallatszott, de nem tudtuk honnan jött.
Eric orrának volt ilyen hangja.
A mellette álló nő, rögtön egy karót húzott elő a kabátja zsebéből.
Hirtelen egy nagy vágás került a körém tekeredő hálóra, de nem láttam ki tehette. Valószínűleg az a vámpír aki betörte Eric orrát.
Ebben a pillanatban láttam meg, hogy a fáról ráugrik valami Eric nyakába.
Chuck volt az.
Hirtelen mozdulattal megcsavarta a fejét, ami kiszakadt a helyéről, így a teste többi része holtan esett össze.
A nő erre rátámadott a karóval Chuck-ra, de nem elég ügyesen ahhoz hogy szívbe találjon.
Így csak fájdalmat okozott neki, amit természetesen ő is próbált titkolni.
A nő belátta, hogy nem céloz ehhez a példányhoz elég ügyesen, ezért ledobta a földre a karót és egy ügyes kézmozdulattal gyomorszájon vágta a barátomat.
Erre erőt vettem magamon, hogy kikeljek a hálóból a nyíláson, bármilyen fájdalommal és égető érzéssel jár ez. De nem fogom végignézni, ahogy egy vámpírvadász megöli az egyik barátomat. Veszítettem már el elég embert. Chuck ne legyen köztük!
Egy gyors, de fájdalmas mozdulattal kimásztam a résen, és rögtön éreztem, hogy a virág hagyott égési sérülések kezdenek begyógyulni.
Nem tétovázva tovább nekirontottam a nőnek, kirúgtam a lábát, így a földre került, majd erősen behúztam neki a jobb, majd a bal arcára. Végül Chuck kitépte a torkát a helyéről, így a nő élettelenül a feküdt a földön.
Ezután azt a férfit kezdtem el keresni a tekintetemmel, aki elkapott a hálóval, de már nem találtam sehol.
Elmenekült.
-Egyikük elmenekült.-jelentettem ki.
-Nem lesz nehéz végezni vele, hisz egyedül van. És jól vagy?
-Igen, hála neked.
És ölelésébe borultam, így elmenekülve minden külső bajtól.
Az első gondolatom pesszimistaként az volt, hogy elrabolták a vadászok, de az logikátlan lenne, ha engem itthagynának....
Kikászálódom a fekvőhelyről, egyenesen a napsütésre.
Ott meglepetésemre Chuck-ot találom, aki éppen...süt.
-Jó reggelt!-mondta, ahogy észrevett, mert én semmit se tudtam mondani a csodálkozástól.- Csináltam magunknak reggelit.-tette hozzá, amint meglátta a döbbent arcom.
-Neked is.-mondtam felocsúdva.-Köszi, ez rendes tőled!
Ilyet még nem csinált nekem senki,csak a szüleim anno, azért döbbentem le ennyire.
Jobban körülnéztem, mit csinált. Reggel elment vadászni, mert a tűzön egy-egy nyúl forgott és mellette két kicsi ugrándozott egy gyorsan összeeszkabált ketrecben.
-Idd meg!-nyújtotta ide nekem az egyiket.
Én meg elvettem és ahogy a számhoz emeltem, előjöttek a hosszú szemfogaim...
Közelebb húztam és éreztem ahogy a nyúl vére szétáramlik a számban, ami egy tökéletes érzés volt.
Eközben ráeszméltem arra, hogy már egy jó ideje nem ettem. Ezért még többet akartam, nem volt elég ez az egy.
Oldalra sandítok és látom, hogy ő is ugyanezt csinálja.
Elmúlt az illúzióm, hogy esetleg elkérjem az ő adagját is.
-Szerzek még kettőt.-mondom neki, így burkoltan közölve, hogy még éhes vagyok. Vérre vagyok éhes.
-Veled megyek. Ne menj egyedül!
-Egyél nyugodtan tovább, mindjárt jövök.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Siess!
-Oké.
Ezzel odaléptem hozzá és adtam neki egy puszit megnyugvás végett. Aztán elfutottam.
Azt kérte siessek. Csak, hogy egyetlen nyúl vagy őz, vagy akármi sincs most a közelben. Ez nem lehet igaz!
Mérgelődve futottam tovább.
Aztán megálltam. Éreztem valamit. Valami nem állatit.
Körbeszaglásztam, hátha így jobban ki tudom venni, mi az.
A következő pillanatban egy háló húzott le a földre. Nem akármilyen háló, a vadászok hálója. Be van hintve a "vámpírölő", latin nevén Liliom martagon, azaz turbánliliom porával. Ami ha vámpírhoz ér, égető fájdalmat okoz.
Pont ezt érzem én is.
Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, de nem bírok. Nem akarom, hogy tudják, ez mennyire fáj nekem.
Lépteket hallok és egy fekete csizmás férfi áll előttem, de csak ennyit látok belőle.
-Egy vámpír! Nem gondoltam volna, hogy azóta a tűz óta visszamerészkedtek ennek az épületnek a közelébe.-mondta fintorgó hangon.
Nem szólok hozzá. Azzal elveszíteném magam felett a kontrollt.
Ismét lépteket hallok, ezúttal többet. Talán 2-3 emberét.
-Egyszer hasznossá tetted magad Jimmy?-kérdezi tőle egy most idejött férfi.
-Hagyd már Eric! Ne szívd a vérét!-mondja egy női hang. De az utóbbi mondatot, mintha már hozzám idézte volna.
-Vigyük el!-adja ki a parancsot az Ericnek nevezett férfi.
Azzal a lendülettel megfogta a hálót és elkezdte húzni a földön, velem együtt.
Menet közben, Jimmy magától elesik.
-Mi van veled?!-ordítja le Eric.
Ebben a pillanatban akkora roppanás hallatszott, de nem tudtuk honnan jött.
Eric orrának volt ilyen hangja.
A mellette álló nő, rögtön egy karót húzott elő a kabátja zsebéből.
Hirtelen egy nagy vágás került a körém tekeredő hálóra, de nem láttam ki tehette. Valószínűleg az a vámpír aki betörte Eric orrát.
Ebben a pillanatban láttam meg, hogy a fáról ráugrik valami Eric nyakába.
Chuck volt az.
Hirtelen mozdulattal megcsavarta a fejét, ami kiszakadt a helyéről, így a teste többi része holtan esett össze.
A nő erre rátámadott a karóval Chuck-ra, de nem elég ügyesen ahhoz hogy szívbe találjon.
Így csak fájdalmat okozott neki, amit természetesen ő is próbált titkolni.
A nő belátta, hogy nem céloz ehhez a példányhoz elég ügyesen, ezért ledobta a földre a karót és egy ügyes kézmozdulattal gyomorszájon vágta a barátomat.
Erre erőt vettem magamon, hogy kikeljek a hálóból a nyíláson, bármilyen fájdalommal és égető érzéssel jár ez. De nem fogom végignézni, ahogy egy vámpírvadász megöli az egyik barátomat. Veszítettem már el elég embert. Chuck ne legyen köztük!
Egy gyors, de fájdalmas mozdulattal kimásztam a résen, és rögtön éreztem, hogy a virág hagyott égési sérülések kezdenek begyógyulni.
Nem tétovázva tovább nekirontottam a nőnek, kirúgtam a lábát, így a földre került, majd erősen behúztam neki a jobb, majd a bal arcára. Végül Chuck kitépte a torkát a helyéről, így a nő élettelenül a feküdt a földön.
Ezután azt a férfit kezdtem el keresni a tekintetemmel, aki elkapott a hálóval, de már nem találtam sehol.
Elmenekült.
-Egyikük elmenekült.-jelentettem ki.
-Nem lesz nehéz végezni vele, hisz egyedül van. És jól vagy?
-Igen, hála neked.
És ölelésébe borultam, így elmenekülve minden külső bajtól.
2014. szeptember 5., péntek
Szülinapom folytatása
Amikor megláttam a nyakláncot, úgy éreztem, hogy kihagy egy ütemet a szívem. A sírás is kerülgetett. De nem akartam Chuck előtt elsírni magam, igaz valószínűleg megértette volna...
-Köszönöm.-suttogtam neki.- Mióta hordod ezt magadnál?
-Egy ideje...-vallja be.
Nem tudom, mi vezérelt, de hirtelen a nyakába borultam, amitől elállt a szava.
-Bocsi...-kértem elnézést rögtön, hogy feleszméltem a helyzetből.
-Semmi baj, tudom mit érzel most. Emlékszel, amikor meséltem neked Liz-ről?
Bólogattam.
-Én is elmenekültem utána. Nem bírtam a bűntudattal.
Beszélgetés közben elkezdünk sétálni, az jót tesz.
Csak haladunk egymás mellett, de még ettől is a szívem a torkomban kalapál, és arra vágyik, hogy esetleg megfogja a kezem...
-Én is így vagyok vele...Számtalanszor eszembe jut Elle és az az érzésem, hogy milyen tehetetlen vagyok és voltam azon az estén és...-ekkor előtört az, amit az előbb meg akartam akadályozni, hogy Chuck úgy lásson. Sírva.
-Ne sírj!-kérlelt és erősen magához ölelt.
Én meg csak szívtam be az illatát és azt jól az agyamba eltárolni, hogy ha szükségem van erre az emlékre, csak vissza kelljen gondolni rá.
-Minden rendben van, itt vagyok neked.- próbált megnyugtatni.- Sss, semmi baj...
Kezdtem megnyugodni. Úgy éreztem, hogyha itt van mellettem, biztonságban vagyok.
-Teljesen normális, ha sírsz, hiszen a legjobb barátnőd volt már évszázadok óta.- mondta és nyomott egy csókot a homlokomra.
Megnyugodtam. Akkor nem néz egy sebezhető sírós ringyónak.
-Köszi.-mosolygok rá, megnyugvásképp, hogy jól vagyok.
Letörölte a hüvelykujjával az utolsó könnyeket amik az arcomon ragadtak és nyomott hagytak maguk után.
-Minden rendben van. Itt vagyok neked, és sose foglak elhagyni.- mondta és egy kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen azokkal a csillogó zöld szemeivel és megfogta a két kezem.
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.
A filmekben általában ilyenkor szoktak lenni a csókjelenetek, ezért közelebb hajoltam és láttam, hogy ő is ugyanezt csinálja.
A szívem a torkomban dobogott, annyira hangosan, hogy biztos vagyok benne, az egész ország hallotta.
De hirtelen elhúzódott...
-És mi lesz a barátoddal?-kérdezte.
Megállt bennem az ütő...Kire utalhat? Nincs is barátom!
-Nincs barátom.-jelentem ki.
-És mi van a táncoslábú szöszivel?
Ooo...Jace-re gondol. Csak nem tudom honnan gondolja, hogy a barátom.
-Ő sem a barátom.
-Pedig az a csók, nem tűnt túl csak barátinak...
Látta.
De nem volt ott senki. Vagy csak én nem vettem észre őt. Ezek szerint ez történt.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ledöbbentem.
-Sajnálom, ezt nem kellett volna. Felejtsük el.
-Oké.
Újabb csönd. Ezt végül én törtem meg.
-Nate-ről tudsz valamit? Tud Elle-ről?
-Nem találkoztam velük. Láttam őt az ablakotoknál beragadni, ezért a segítségére siettem kiszabadítani őt a lángokból. Gondolom Elle-ért ment. Téged is láttalak elsuhanni a tetőn, utánad mentem volna, de választanom kellett, hogy segítek Nate-nek kijutni vagy veled elmenekülök. Sajnálom. Segítenem kellett neki.- mondta.
Utánam akart jönni. Milyen aranyos.
Ez a gondolat melegséggel töltött el, még akkor is ha nem tette meg. Tudom, hogy Nate-nek nagyobb szüksége volt Chuck-ra, mint nekem.
Így ő megmentette az életét.
-Így volt helyes.-biztattam.
-De neked is szükséged lett volna rám...-szomorodott el.
Ránéztem. Két kezembe fogtam az övéit és válaszoltam.
-Most itt vagy, és ez a lényeg.
Közelebb húzódtam hozzá és ő nem távolodott. Mikor olyan közel értem hozzá, hogy éreztem a leheletét, de végül nem csókoltam meg. Nem akarom elsietni. Itt van az örökkévalóság, hogy együtt legyünk. Így csak egy puszit adtam az enyhén pirospozsgás arcára.
-És köszi, hogy itt vagy.
-Ez a dolgom.-mosolygott rám. Én meg nevettem egyet rajta.- Verjünk tábort valahol. Elég sötét lett...Van sátram. Még jól jöhet. De csak egy.
-Nem baj.
Felvertük a sátrat, jó messze a vadászok táborától.
Már a hálózsák alatt voltam, amikor meghallom Chuck kérdését.
-Hé Jenny!
-Igen?
-Akkor mi van azzal a fegyverrel a fejedben? Megkaparinthatják?
-Amíg engem el nem kapnak addig nem.
-Nem engedem, hogy elkapjanak.
Ledöbbentem erre a mondatára, de ez nem rossz érzés szerűen.
-Köszi.- mondtam és egész biztos voltam benne, hogy kiült egy kis pír az arcomra, de a sötétben ez nem látszott szerencsémre.- De ezt majd holnap megbeszéljük. Késő van, aludjunk.
-Köszönöm.-suttogtam neki.- Mióta hordod ezt magadnál?
-Egy ideje...-vallja be.
Nem tudom, mi vezérelt, de hirtelen a nyakába borultam, amitől elállt a szava.
-Bocsi...-kértem elnézést rögtön, hogy feleszméltem a helyzetből.
-Semmi baj, tudom mit érzel most. Emlékszel, amikor meséltem neked Liz-ről?
Bólogattam.
-Én is elmenekültem utána. Nem bírtam a bűntudattal.
Beszélgetés közben elkezdünk sétálni, az jót tesz.
Csak haladunk egymás mellett, de még ettől is a szívem a torkomban kalapál, és arra vágyik, hogy esetleg megfogja a kezem...
-Én is így vagyok vele...Számtalanszor eszembe jut Elle és az az érzésem, hogy milyen tehetetlen vagyok és voltam azon az estén és...-ekkor előtört az, amit az előbb meg akartam akadályozni, hogy Chuck úgy lásson. Sírva.
-Ne sírj!-kérlelt és erősen magához ölelt.
Én meg csak szívtam be az illatát és azt jól az agyamba eltárolni, hogy ha szükségem van erre az emlékre, csak vissza kelljen gondolni rá.
-Minden rendben van, itt vagyok neked.- próbált megnyugtatni.- Sss, semmi baj...
Kezdtem megnyugodni. Úgy éreztem, hogyha itt van mellettem, biztonságban vagyok.
-Teljesen normális, ha sírsz, hiszen a legjobb barátnőd volt már évszázadok óta.- mondta és nyomott egy csókot a homlokomra.
Megnyugodtam. Akkor nem néz egy sebezhető sírós ringyónak.
-Köszi.-mosolygok rá, megnyugvásképp, hogy jól vagyok.
Letörölte a hüvelykujjával az utolsó könnyeket amik az arcomon ragadtak és nyomott hagytak maguk után.
-Minden rendben van. Itt vagyok neked, és sose foglak elhagyni.- mondta és egy kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen azokkal a csillogó zöld szemeivel és megfogta a két kezem.
-Ígéred?-kérdeztem.
-Ígérem.
A filmekben általában ilyenkor szoktak lenni a csókjelenetek, ezért közelebb hajoltam és láttam, hogy ő is ugyanezt csinálja.
A szívem a torkomban dobogott, annyira hangosan, hogy biztos vagyok benne, az egész ország hallotta.
De hirtelen elhúzódott...
-És mi lesz a barátoddal?-kérdezte.
Megállt bennem az ütő...Kire utalhat? Nincs is barátom!
-Nincs barátom.-jelentem ki.
-És mi van a táncoslábú szöszivel?
Ooo...Jace-re gondol. Csak nem tudom honnan gondolja, hogy a barátom.
-Ő sem a barátom.
-Pedig az a csók, nem tűnt túl csak barátinak...
Látta.
De nem volt ott senki. Vagy csak én nem vettem észre őt. Ezek szerint ez történt.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ledöbbentem.
-Sajnálom, ezt nem kellett volna. Felejtsük el.
-Oké.
Újabb csönd. Ezt végül én törtem meg.
-Nate-ről tudsz valamit? Tud Elle-ről?
-Nem találkoztam velük. Láttam őt az ablakotoknál beragadni, ezért a segítségére siettem kiszabadítani őt a lángokból. Gondolom Elle-ért ment. Téged is láttalak elsuhanni a tetőn, utánad mentem volna, de választanom kellett, hogy segítek Nate-nek kijutni vagy veled elmenekülök. Sajnálom. Segítenem kellett neki.- mondta.
Utánam akart jönni. Milyen aranyos.
Ez a gondolat melegséggel töltött el, még akkor is ha nem tette meg. Tudom, hogy Nate-nek nagyobb szüksége volt Chuck-ra, mint nekem.
Így ő megmentette az életét.
-Így volt helyes.-biztattam.
-De neked is szükséged lett volna rám...-szomorodott el.
Ránéztem. Két kezembe fogtam az övéit és válaszoltam.
-Most itt vagy, és ez a lényeg.
Közelebb húzódtam hozzá és ő nem távolodott. Mikor olyan közel értem hozzá, hogy éreztem a leheletét, de végül nem csókoltam meg. Nem akarom elsietni. Itt van az örökkévalóság, hogy együtt legyünk. Így csak egy puszit adtam az enyhén pirospozsgás arcára.
-És köszi, hogy itt vagy.
-Ez a dolgom.-mosolygott rám. Én meg nevettem egyet rajta.- Verjünk tábort valahol. Elég sötét lett...Van sátram. Még jól jöhet. De csak egy.
-Nem baj.
Felvertük a sátrat, jó messze a vadászok táborától.
Már a hálózsák alatt voltam, amikor meghallom Chuck kérdését.
-Hé Jenny!
-Igen?
-Akkor mi van azzal a fegyverrel a fejedben? Megkaparinthatják?
-Amíg engem el nem kapnak addig nem.
-Nem engedem, hogy elkapjanak.
Ledöbbentem erre a mondatára, de ez nem rossz érzés szerűen.
-Köszi.- mondtam és egész biztos voltam benne, hogy kiült egy kis pír az arcomra, de a sötétben ez nem látszott szerencsémre.- De ezt majd holnap megbeszéljük. Késő van, aludjunk.
2014. szeptember 2., kedd
2014. augusztus 21., csütörtök
Sok évvel később...Február 14.
Itt vagyok. Egy utazótáskával a vállamon a reptéren, ami teli van ruhával és néhány személyes holmival. Személyes holmi alatt sok vértasakot értek. De másoknak azt mondanám ha egyáltalán valaki megkérdezné mi van abban a zsebben, a válaszom " személyes holmik " lenne. De szerencsémre nem kérdezte senki.
És hogy miért nem kérdezte senki?
Nincsenek barátaim.
Elle-t senki sem pótolhatja. Nem kell nekem már senki, aki azt mondaná magáról, hogy a barátom.
Ha eszembe jut az emléke...Nem bírom ki sírás nélkül. Nem vagyok annyira erős.
De a reptéren, ami tele van emberekkel mindenki megláthatja az a könnyeimet és annak helyeit arcomon. Azt viszont nem díjaznám, még azt hinnék, hogy csak egy lelkileg roncs tinédzser vagyok, aki végre hazamegy egy világkörüli útról. Igen, csak a haza nekem teljesen mást jelentett, mint azoknak akik ezt feltételeznék rólam.
Nem tudom mennyi idő telt el a támadás után, de meguntam már a folyton folyvást költözködést, most már nekem is jár egy kis nyugalom. Jó igaz, hogy akármikor letelepedhettem volna, de ha már elkezdtem ezt az "utazzuk be a világot" stílust, akkor már elterveztem, hogy be is fejezem.
És most itt vagyok.
Útban vissza az iskolához. Nem tudom, mi vonzott ebben az útban, de utoljára látni akartam a helyet, ahol minden megváltozott. Elvesztettem ott mindenkit, aki fontos volt nekem és én is neki. Sokat gondolok arra a napra. És nem bírom kiverni a fejemből., nem mintha ez lehetséges volna... Ha valaki megpróbálná sok sikert hozzá!
Megváltoztam. Nem az a jókislány vagyok aki eddig. Nem ittam mást véren kívül....Uramatyám! Túl rég óta...
Pedig régebben nem is szerettem. Változnak az ízlések és az emberek is.
Elle nem nézné ezt jó szemmel.
Utazásom során, volt hogy egy vámpírokból álló klán befogadt egy ideig. Volt egy Jimmy vagy Johnny...Nem tudom. Elszórakoztam vele egy ideig. Valahogy az embernek (vagy éppen vámpírnak) felejtenie kell. Milyen ribancosan hangzik! Ez van. Mint mondtam, megváltoztam. Azt nem mondtam, hogy jó irányba...
És ezt se nagyon...
A vége mindig az lett, hogy meguntam, ezért ott hagytam őket és a magam útját jártam.
Olyan helyeken voltam, ahová mindig vágyakoztam.
Párizs, Barcelona, Madrid, New York, Hawaii és meglátogattam Forks-ot ahol elvileg találni lehetne vámpírokat. Legalább egy Edwardot. Hát nem...Egy áldott lélekkel sem találkoztam ott, aki magamfajta lenne. Nem mintha Robert Pattinson az lenne... ;)
De most egy Londonba repülő járatom ülök messze ezektől a városoktól. Visszamegyek egy helyre, ami ismét felidézi bennem annak az estének rettenetességét.
De már csak attól, hogy rágondolom megjelenik előttem a kép.
Elle lángoló teste.
Én, ahogy kinyitom az ablakot, mert megláttam egy férfit, akinek egy tetoválás volt a karján. Egy jelkép, amit még sosem láttam azelőtt. Egy spirál és benne tűzzel. Ennek ellenére mégis tudtam, hogy kik ezek az emberek. A cselekedetükből.
Ahogy felrohantam a tetőre, hogy ne vegyen észre senki és beértem az erdőbe.
Nem tudnám megszámolni, hogy hányszor került a szemem elé ez a látvány álmomban.
A zene segített át sokszor a fájdalmakon, az töltötte be az űrt utánuk. Rengeteg zenét hallgattam, míg elvoltam. Mindenfélét, ami volt a iPodomon. Green Day, Red Hot Chili Peppers és One Direction. Lehet, hogy az utóbbin meglepődtök, de ha már ők is britek, akkor már szeressük őket. És a zenéjük se rossz, mint később beláttam. Megnyugtató.
Sokszor dúdolgattam a Half a heart-ot ha rossz kedvem volt. Nagy meglepetésemre segített.
Huh. Most úgy mutattam be újdonsült énemet, mint egy ringyót. De nem vagyok az. Csak szomorú. Nagyon.
És kicsit több sminket használok. Na jó sokkal többet.
Változtam külsőleg is.
Farmernadrágot miniszoknyára cseréltem vagy sortra. Uppsz. Ezzel a kifejezéssel csak alátámasztottam a ringyó jelzőt magamon.
De a Converse maradt a lábamon. Arról nem tettem le. Ki nem állhatom a magassarkút.
Amint leszállt a gép én fogtam egy taxit.Elvitettem magamat addig amíg nem volt feltűnő a suli közelében. Onnan egyedül is meg tudom tenni az utat. Úgy döntöttem az erdőn keresztül vágom le az utat az épülethez, vagyis már csak a maradványaihoz.
Lehetne, hogy újjá építenék, de annak nem lenne semmi értelme.
A vadászok már ránk találtak és figyelik azt a könyéket ha megpróbálnánk ezt tenni.
Egyre közeledek a helyszínhez.
De egy hangra lettem figyelmes.
Valaki beszél a közelben. Pontosabban valakik, akár egy csoport, beszélgetnek. Többségben férfi hangokat hallok, de azért akad köztük egy-kettő női is.
Közelebb merészkedek valamennyire egy fa mögé.
De hirtelen két kéz erősen befogja a számat. Én elkezdtem rugdalózni és kapálózni de a kéz erősen tartott. Aztán szembefordított magával és magam előtt találtam egy ismerős zöld szempárt.
Chuck szemét.
Ahogy felismertem, nem mertem tovább kapálózni. Ő az ajka elé tartja a mutatóujját, de másik kezével még erősen tartott. Ugyanazzal az ujjával a hátam mögé bökött és engedte, hogy megforduljak.
Egy csoportot láttam a tábortűz körül.
Ezért akart hallgatózni?
Egy csapat ember miatt?
Biztos meglátta értetlen fejemet, ezért ujjával egy férfira mutatott, aki pont úgy ült, hogy rövidujjú pólója láthatóvá tette izmos karján lévő tetoválást. A jelkép. Spirálban egy tűz. Vadászok. Ezért akart hallgatózni.
És akkor figyeltem, mit mondanak egymásnak.
-Hallottad mit mondott Eric nem?!-üvöltötte a nekünk háttal ülő tetovált pasas egy nőnek a körből.
-Igen, de mit várunk itt? Úgy se jönnek vissza? - válaszolt neki a nő.
-Sokan elmenekültek. És ez nem jó! Egyáltalán nem! Eric megmondta, hogy minden vámpírt ki kell írtanunk Londonban. Nem emlékszel? És engem bízott ki vezéreteknek!
-Igen, azóta, hogy ezt tette veled nem lehet normálisan beszélni, csak azt hajtogatod, hogy Eric így Eric úgy! Amikor még csak alsóbbrendű voltál lehetett veled normálisan beszélni!
Erre egy pofon csattanását hallottam. A tetovált férfi megütötte a nőt.
-Ne merészelj így beszélni velem húgocskám!-csattant fel a pasas.- Meg kell találnunk a lányt! Akiről mesélt nekünk. Segíthet megtalálni a többi elmenekültet. Ő a kulcs mindenhez.
-Milyen lányról beszél?-fordultam a kérdésemmel Chuck felé. De ő csak a szájára tapasztotta az ujját.
A férfi folytatta.
-Milyen lányt, James?-kérdezte a nő a bátyjától. Akit ezek szerint James-nek hívnak.
-Eric azt mesélte róla, hogy ezt még ő is az apjától hallotta. Szóval még régen valamelyik felmenője elment megkeresni a lány apját, ne kérdezd, hogy hívták. Meg akarta sebesíteni, hogy a segítségével az összes vámpírt megtalálja. A vámpírnak az agyában el volt rejtve egy térkép, ahol minden vámpírnak megvan a pillanatnyi tartózkodási helye. És így el tudják kapni őket. De még a tűzben ahogy fel akarták gyújtani a tanácsi székházat, ahol a vámpírgyűlést rendezték, meghalt. A családjával együtt. Csak a lányuk maradt életben. Jennifer Gray.
Megrémültem a nevem hallatán és jobban belekapaszkodtam Chuck karjába.
De a férfi folytatta a mesélést:
Azt hiszem így hívják. A lényeg, hogy meg kell találni és elfogni, mert számítása szerint a lányban is meg van az a térkép, így be tudjuk mérni a Londonban tartózkodó vámpírok helyét és elfogni őket. A többivel majd a többi Kör foglalkozik, az nem a mi dolgunk.- fejezte be a mesét James.
-És tudod, hol a lány tartózkodási helye?-kérdezte valaki a tűz körül.
-Azt tudtam, hogy itt tanult az iskolában, de biztosan elmenekült. Azóta hült helyét se találom.
Milyen jó, hogy Föld körüli útra mentem. Vigyorogtam kajánul. Így legalább nem tudtak bemérni. Már ha van valamilyen kütyüjük erre a célra.
Ezek után nem bírtam tovább. Elfutottam halkan, vagyis inkább suhantam, mielőtt rájönnek, hogy a keresett személy épp a hátuk mögött áll.
Azt azért hallottam, hogy rég nem látott barátom utánam jön.
-Boldog szülinapot!-mondta és egy tasakot tartott a kezében, amit épp nekem nyújtott.
El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. Nem is gondoltam, hogy összefutok Chuck-kal, de ő még is készült ajándékkal.
-Köszönöm.-mondtam és kinyitottam a tasakot. A csomagolás egy dobozt rejtett, ezért még azt is ki kellett nyitnom.
Egy szív alakú aranymedált találtam benne.
-Nyisd ki!- utasított.
Én úgy tettem.
A szív egy fényképet rejtett.
Rólam és Elle-ről.
És hogy miért nem kérdezte senki?
Nincsenek barátaim.
Elle-t senki sem pótolhatja. Nem kell nekem már senki, aki azt mondaná magáról, hogy a barátom.
Ha eszembe jut az emléke...Nem bírom ki sírás nélkül. Nem vagyok annyira erős.
De a reptéren, ami tele van emberekkel mindenki megláthatja az a könnyeimet és annak helyeit arcomon. Azt viszont nem díjaznám, még azt hinnék, hogy csak egy lelkileg roncs tinédzser vagyok, aki végre hazamegy egy világkörüli útról. Igen, csak a haza nekem teljesen mást jelentett, mint azoknak akik ezt feltételeznék rólam.
Nem tudom mennyi idő telt el a támadás után, de meguntam már a folyton folyvást költözködést, most már nekem is jár egy kis nyugalom. Jó igaz, hogy akármikor letelepedhettem volna, de ha már elkezdtem ezt az "utazzuk be a világot" stílust, akkor már elterveztem, hogy be is fejezem.
És most itt vagyok.
Útban vissza az iskolához. Nem tudom, mi vonzott ebben az útban, de utoljára látni akartam a helyet, ahol minden megváltozott. Elvesztettem ott mindenkit, aki fontos volt nekem és én is neki. Sokat gondolok arra a napra. És nem bírom kiverni a fejemből., nem mintha ez lehetséges volna... Ha valaki megpróbálná sok sikert hozzá!
Megváltoztam. Nem az a jókislány vagyok aki eddig. Nem ittam mást véren kívül....Uramatyám! Túl rég óta...
Pedig régebben nem is szerettem. Változnak az ízlések és az emberek is.
Elle nem nézné ezt jó szemmel.
Utazásom során, volt hogy egy vámpírokból álló klán befogadt egy ideig. Volt egy Jimmy vagy Johnny...Nem tudom. Elszórakoztam vele egy ideig. Valahogy az embernek (vagy éppen vámpírnak) felejtenie kell. Milyen ribancosan hangzik! Ez van. Mint mondtam, megváltoztam. Azt nem mondtam, hogy jó irányba...
És ezt se nagyon...
A vége mindig az lett, hogy meguntam, ezért ott hagytam őket és a magam útját jártam.
Olyan helyeken voltam, ahová mindig vágyakoztam.
Párizs, Barcelona, Madrid, New York, Hawaii és meglátogattam Forks-ot ahol elvileg találni lehetne vámpírokat. Legalább egy Edwardot. Hát nem...Egy áldott lélekkel sem találkoztam ott, aki magamfajta lenne. Nem mintha Robert Pattinson az lenne... ;)
De most egy Londonba repülő járatom ülök messze ezektől a városoktól. Visszamegyek egy helyre, ami ismét felidézi bennem annak az estének rettenetességét.
De már csak attól, hogy rágondolom megjelenik előttem a kép.
Elle lángoló teste.
Én, ahogy kinyitom az ablakot, mert megláttam egy férfit, akinek egy tetoválás volt a karján. Egy jelkép, amit még sosem láttam azelőtt. Egy spirál és benne tűzzel. Ennek ellenére mégis tudtam, hogy kik ezek az emberek. A cselekedetükből.
Ahogy felrohantam a tetőre, hogy ne vegyen észre senki és beértem az erdőbe.
Nem tudnám megszámolni, hogy hányszor került a szemem elé ez a látvány álmomban.
A zene segített át sokszor a fájdalmakon, az töltötte be az űrt utánuk. Rengeteg zenét hallgattam, míg elvoltam. Mindenfélét, ami volt a iPodomon. Green Day, Red Hot Chili Peppers és One Direction. Lehet, hogy az utóbbin meglepődtök, de ha már ők is britek, akkor már szeressük őket. És a zenéjük se rossz, mint később beláttam. Megnyugtató.
Sokszor dúdolgattam a Half a heart-ot ha rossz kedvem volt. Nagy meglepetésemre segített.
Huh. Most úgy mutattam be újdonsült énemet, mint egy ringyót. De nem vagyok az. Csak szomorú. Nagyon.
És kicsit több sminket használok. Na jó sokkal többet.
Változtam külsőleg is.
Farmernadrágot miniszoknyára cseréltem vagy sortra. Uppsz. Ezzel a kifejezéssel csak alátámasztottam a ringyó jelzőt magamon.
De a Converse maradt a lábamon. Arról nem tettem le. Ki nem állhatom a magassarkút.
Amint leszállt a gép én fogtam egy taxit.Elvitettem magamat addig amíg nem volt feltűnő a suli közelében. Onnan egyedül is meg tudom tenni az utat. Úgy döntöttem az erdőn keresztül vágom le az utat az épülethez, vagyis már csak a maradványaihoz.
Lehetne, hogy újjá építenék, de annak nem lenne semmi értelme.
A vadászok már ránk találtak és figyelik azt a könyéket ha megpróbálnánk ezt tenni.
Egyre közeledek a helyszínhez.
De egy hangra lettem figyelmes.
Valaki beszél a közelben. Pontosabban valakik, akár egy csoport, beszélgetnek. Többségben férfi hangokat hallok, de azért akad köztük egy-kettő női is.
Közelebb merészkedek valamennyire egy fa mögé.
De hirtelen két kéz erősen befogja a számat. Én elkezdtem rugdalózni és kapálózni de a kéz erősen tartott. Aztán szembefordított magával és magam előtt találtam egy ismerős zöld szempárt.
Chuck szemét.
Ahogy felismertem, nem mertem tovább kapálózni. Ő az ajka elé tartja a mutatóujját, de másik kezével még erősen tartott. Ugyanazzal az ujjával a hátam mögé bökött és engedte, hogy megforduljak.
Egy csoportot láttam a tábortűz körül.
Ezért akart hallgatózni?
Egy csapat ember miatt?
Biztos meglátta értetlen fejemet, ezért ujjával egy férfira mutatott, aki pont úgy ült, hogy rövidujjú pólója láthatóvá tette izmos karján lévő tetoválást. A jelkép. Spirálban egy tűz. Vadászok. Ezért akart hallgatózni.
És akkor figyeltem, mit mondanak egymásnak.
-Hallottad mit mondott Eric nem?!-üvöltötte a nekünk háttal ülő tetovált pasas egy nőnek a körből.
-Igen, de mit várunk itt? Úgy se jönnek vissza? - válaszolt neki a nő.
-Sokan elmenekültek. És ez nem jó! Egyáltalán nem! Eric megmondta, hogy minden vámpírt ki kell írtanunk Londonban. Nem emlékszel? És engem bízott ki vezéreteknek!
-Igen, azóta, hogy ezt tette veled nem lehet normálisan beszélni, csak azt hajtogatod, hogy Eric így Eric úgy! Amikor még csak alsóbbrendű voltál lehetett veled normálisan beszélni!
Erre egy pofon csattanását hallottam. A tetovált férfi megütötte a nőt.
-Ne merészelj így beszélni velem húgocskám!-csattant fel a pasas.- Meg kell találnunk a lányt! Akiről mesélt nekünk. Segíthet megtalálni a többi elmenekültet. Ő a kulcs mindenhez.
-Milyen lányról beszél?-fordultam a kérdésemmel Chuck felé. De ő csak a szájára tapasztotta az ujját.
A férfi folytatta.
-Milyen lányt, James?-kérdezte a nő a bátyjától. Akit ezek szerint James-nek hívnak.
-Eric azt mesélte róla, hogy ezt még ő is az apjától hallotta. Szóval még régen valamelyik felmenője elment megkeresni a lány apját, ne kérdezd, hogy hívták. Meg akarta sebesíteni, hogy a segítségével az összes vámpírt megtalálja. A vámpírnak az agyában el volt rejtve egy térkép, ahol minden vámpírnak megvan a pillanatnyi tartózkodási helye. És így el tudják kapni őket. De még a tűzben ahogy fel akarták gyújtani a tanácsi székházat, ahol a vámpírgyűlést rendezték, meghalt. A családjával együtt. Csak a lányuk maradt életben. Jennifer Gray.
Megrémültem a nevem hallatán és jobban belekapaszkodtam Chuck karjába.
De a férfi folytatta a mesélést:
Azt hiszem így hívják. A lényeg, hogy meg kell találni és elfogni, mert számítása szerint a lányban is meg van az a térkép, így be tudjuk mérni a Londonban tartózkodó vámpírok helyét és elfogni őket. A többivel majd a többi Kör foglalkozik, az nem a mi dolgunk.- fejezte be a mesét James.
-És tudod, hol a lány tartózkodási helye?-kérdezte valaki a tűz körül.
-Azt tudtam, hogy itt tanult az iskolában, de biztosan elmenekült. Azóta hült helyét se találom.
Milyen jó, hogy Föld körüli útra mentem. Vigyorogtam kajánul. Így legalább nem tudtak bemérni. Már ha van valamilyen kütyüjük erre a célra.
Ezek után nem bírtam tovább. Elfutottam halkan, vagyis inkább suhantam, mielőtt rájönnek, hogy a keresett személy épp a hátuk mögött áll.
Azt azért hallottam, hogy rég nem látott barátom utánam jön.
-Boldog szülinapot!-mondta és egy tasakot tartott a kezében, amit épp nekem nyújtott.
El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. Nem is gondoltam, hogy összefutok Chuck-kal, de ő még is készült ajándékkal.
-Köszönöm.-mondtam és kinyitottam a tasakot. A csomagolás egy dobozt rejtett, ezért még azt is ki kellett nyitnom.
Egy szív alakú aranymedált találtam benne.
-Nyisd ki!- utasított.
Én úgy tettem.
A szív egy fényképet rejtett.
Rólam és Elle-ről.
2014. augusztus 19., kedd
Díjak
Let me be controll blogverseny!
Köszönöm :)
Szabályok:
-Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
-Írj 10 dolgot magadról!
-Válaszolj 10 kérdésre'
-Írj 10 kérdést!
-Küldd tovább 10 embernek!
10 dolog magamról:
1. Szeretem a palacsintát.
2. Gitározom és zongorázom
3. Szerintem a leghelyesebb színész az egész bolygón Dylan O'Brien
4. Szeretem a focit
5. Egyszer föci felelésnél Japán ásványkincsre rávágtam, hogy búza
6. Nagy Teen Wolf rajongó vagyok
7. 2 hónapja kezembe se vettem könyvet, mert olyan sokat laptopozok
8. Hogy beérjek a suliba 5:30-kor kelek
9. Göndör a hajam, bár szeretem kivasalni, mert szerintem úgy jobban áll
10. Zayn az örök szerelmem (Malik)
Cintia T. kérdéseire válasz:
1. Mit vársz a feliratkozóktól?
Semmit, bár az mindenkinek jól esik, ha sok van.
2. Melyik az a könyv, amit soha de soha nem olvasol el újra? (nem lehet kötelező olvasmány)
Tizenhárom okom volt...
3. Hány Facebook csoportban szoktad hirdetni a blogod?
Durván 15.
4. Mi az álmod?
Hogy egyszer megérinthessem Harry (Styles) hasán a pillangó tetkóját *-*
5. Jóban vagy más blogerekkel is?
Véleményem szerint...
6. Ki a példaképed? Akinek szereted a blogját/munkáit és olyan akarsz lenni mint ő?
Olyan nincs. Maximum olyan jól akarok írni vagy olyan jól szerkeszteni.
7. Szoktál zenét hallgatni írás közben? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
Igen. Nem tudom, megszokás. Nálam mindig bömböl a zene.
8. Mi a kedvenc sorozatod, ha van ilyen?
Természetesen van, nem is egy. Teen Wolf, Gossip gir és Vámpírnaplók. Ezek a nagy kedvenceim.
9. Honnan jött az ötlet? Kirobbant a fejedből vagy valami személyes probléma/öröm/érzelem váltotta ki fokozatosan?
Na igen...Ennek a történetnek az eredete vicces, mert éppen pörköltöt ettem, amikor megfogalmazódott, hogy nem szeretem a szivet. Csak én éppen a libát, Jenny pedig az emberit.
10. Szereted a fanfiction történeteket? Miért?
Igen. De azt nem tudom, hogy miért.
B.A.D. kérdéseire a válasz:
1. Van háziállatod? Ha igen, mi a neve?
Van egy cicám. Hamu a neve.
2. Milyen filmet láttál utoljára?
Demóna.
3. Mit olvasol, ha olvasol valamit?
Leginkább fantasy-t.
4. Van olyan film, amin elsírtad magad? Ha igen, melyik?
Csillagainkban a hiba, Titanic
5. Mi a kedvenc idézeted?
"Törd össze a szívem. Törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tied, hát azt teszel vele, amit akarsz"
by: Maxon herceg
(Kiera Cass: Igazi)
6. Mi volt a jeled az oviban?
Gyűrű.
7. Történt olyan dolog az életedben, amire utólag azt mondtad, bárcsak ne tetted volna meg?
Nincs.
8. Tudsz horgolni?
Negyedikesen tudtam. Most? Ki tudja...
9. Kék, zöld vagy piros?
Kékpiros :D Forever Barca <3
10. Tengerpart vagy esőerdő?
Tengerpart.
10. kérdés:
1. Ki a legidősebb a One Direction-ből?
2. Edward vagy Jacob?
3. Melyik chips a kedvenced?
4. Ki a kedvenc focistád?
5. Melyik a kedvenc tantárgyad? (egyet muszáj!)
6. Mi a kedvenc színed?
7. Szereted a Teen Wolf-ot? Ha igen, miért? Ha nem...olyan nincs!
8. Hány éves a leghelyesebb színész a földön? ( a fentiekben említettem, hogy ki az ;) )
9. Hol forgatták a One Direction-Steal my girl klippjét?
10. Szerinted melyik színésznek van a legszebb mosolya? (Egyértelműen Dyl-nek)
Nekik küldöm tovább:
Rongybaba
Szükség szobája
Lélekpenge
Footballer and me
Mystreious Letter
Szeress míg lehet
The Rivals
Borostyán égbolt- Amber sky
Jade
Full of secrets: It's my life
Augusztusi blogverseny
Júliusi blogverseny
2014. augusztus 17., vasárnap
2014. augusztus 14., csütörtök
Szeptember. 9.-Kedd
Ezek után az gondolatmenetek után a nap ment tovább a rendes kerékvágásában. Egy mozzanat kivételével. Vagyis inkább kettő...
Tanítás előtt Fedével leugrottunk az alagsorba az autómatához kávéért, mert ha tehettem volna, úgy elaludnék állva ahogy voltam. Az a fekete lötty szerencsére segített nyitva tartani a szemem.
Utolsó előtti órát követő szünetben nagy meglepetésemre Jace-t találtam a padomnál. Vár valakire. Az az érzésem rám...
Odasietek hozzá.
-Szia!-köszönök neki, hogy hallja, már nem kell várnia.
-Szia!-hallom a választ.- Csak azt szeretném kérdezni...-vág bele egy kérdés közepébe, de a felénél elhal a hangja. Talán fél...- azt szeretném kérdezni...-kezdi el újra- hogy lenne-e kedved tudod...velem...ma...-és itt megint elhallgat. Nem, értem...Mihez lenne kevdem? - ...beszélgetni és sétálni a kertben.-fejezi be a kissé hosszúra sikeredett kérdését.
-Persze.-mosolygok a szemébe.- Mikor?
-Mondjuk utolsó óra után?
-Oké.-egyezek bele és ahogy belenézek a szemébe úgy érzem mintha süllyedne alattam a talaj, mintha vízen állnék.
Azon gondolkodom, hogy mennyire szeretnék beletúrni abba a szépen beállított búzaszínűnek definiált hajába, miközben az ajka az enyémhez ér.
Ne gondolj ilyenekre!- ütöm fejbe magamat a képzeletbeli újságpapírral.-Döntsd már el kit szeretsz! Ne legyél Diana!
-Minden oké?-szakítja félbe a társalgást magammal a még mindig mellettem álló személy, akiről az előző képek szóltak a fejemben.- Kicsit sápadt vagy.
-Persze, minden rendben, csak egy kicsit fáradt vagyok, de túl teszem magam rajta.- győzködöm.
-Oké, akkor megnyugodtam.- kacsintott felém egy mosoly kíséretében. - És egy óra múlva ide jövök hozzád.- emlékeztetett.
-Oké, köszi.
Őszintén szólva, nem emlékszem mi történt matekon...Az az egész óra úgy kiesett.
Gondolkodtam. Arról, hogy miről fogunk Jace-szel beszélgetni. Chuck-kal még el tudom képzelni, vele van közös témánk (még Diana meghódításán kívül is, mert azt nem számítjuk témának...) , de vele, aki a tánctanárunk fia. Jó igaz, hogy izmos, nagyon helyes és az osztálytársam...Igen, az a mondás már érvényét vesztette, hogy "házinyúlra nem lövünk". De viszont a fő gond az, hogy akkor se tudok róla semmit és semmi olyan témát ami őt érdekelné.
Gondolkodjunk pozitívan!-szóltam rá magamra.- Ezzel a beszélgetéssel megismerheted őt és legközelebb lesz közös témánk!
Logikusnak tűnik amit magamnak mondtam...
Mire ezt végiggondoltam már magam előtt látom Jace alakját.
-Min gondolkodtál?-kérdezi.
-Őszintén szólva? Rólad.- válaszolom.
-Ooo, ezt vehetem bóknak is?
-Egy lánytól? Akár...- és vigyorgok rá, mint a vadalma.
-És mire jutottál?- érdeklődik tovább.
-Hogy nem is ismerlek.
-És szeretnél megismerni?-néz rám őszinte, de titokzatos mosollyal.
-Igen.- vágom rá gondolkodás nélkül.
Mire tettünk egy kört az iskola körül, már úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Rengeteg mindent mondott magáról és én is viszonoztam neki ezt pepitában.
Megtudtam róla, hogy nagy Dimitri Vegas fan. Őszintén szólva én ezt a bandát eddig nem ismertem, de mutatott egy pár videót, ami alapján egész jó zenekarnak tűnik.
A kedvenc filmje pedig az X-men. Na igen, azt én is szeretem, de annyira mégsem vagyok oda érte, mint ő.
Olvasni annyira nem szeret, de azért van egy kedvence. A Harry Potter. Ez alapján a film is a kedvencei közé kellene hogy sorolható legyen, de állítása szerint ritka szar lett a film, ha olvastad a könyvet. Ezért azt nem szereti.
Remélem ő is megjegyzett párat azok közül, amiket én mondtam. :)
Aztán történt az egyik váratlan dolog.
Beszélgettünk és nevettünk, aztán hirtelen nagy csend támadt és mind ketten abbahagytuk a mondandónkat.
Éreztem, ahogy közelebb hajol addig, míg a forró leheletét is éreztem a nyakamon. Közelebb hajolt, jobb kezét az arcomra tette és szép lassan összeérintette az ajkunkat.
Először csak gyengéden, aztán egyre erőszakosabban, konkrétan faltuk egymást.
Ő a csípőmre tette a kezét, ahol a nagy hévben az ujjatlan pólóm feljebb csúszott, így hagyva egy fedetlen területet, amit immár egy nagy tenyér takart.
Én egyik karommal a nyakár átkarolva, a másikkal a hajában matatva ültem, kis híján a fiú ölében.
Nem hittem, hogy ezt az intim pillanatot valaki meglesi. Tévedtem, de sajnos ez csak később derült ki...
De ebben a pillanatban nem foglalkozva azzal, hogy esetleg valaki meglát minket ültünk összefonódva egy elrejtett padon. Ajkunk összeért egy pár percig, majd folytattuk a beszélgetést és megint visszatértünk a csókolózós pillanathoz.
Így telt el a délután.
Este beszámoltam Elle-nek a nagybetűs JELENETről Jace és köztem. Ő ugrált örömében, hogy végre boldognak lát, mert nem akarta említeni, de mostanában elég szomorkásnak látszódott a hangulatom.
Elmeséltem neki vagy ezerszer a pillanatot, amikor először ért egymáshoz az ajkunk, de Elle-nek ez nem volt elég, ezért elmeséltem ezeregyedszer is, amíg meg nem jegyezte fejből ő is az egészet.
Aztán lefeküdtem aludni.
Nem sokkal azután felébredtem, mert fuldokolni kezdtem. Füsttől. Valaki felgyújtotta az iskolát. Köhögve kinéztem az ajtón és látom, hogy emberek karókkal a kezükben szúrják azokat egyenesen vámpírok szívébe. Félelmetesen el tudják találni pont annak a helyét. Ezek nem lehetnek mások csak vámpírvadászok.
Már hallottam róluk anno a szüleimtől, de eddig sose találkoztam velük. Nem hittem, hogy léteznek. Azt hittem csak mese, amivel a gyerekeket szokták riogatni, hogy jók legyenek.
Ezek szerint nem.
Minden igaz.
Gyorsan észbe kaptam, odasiettem Elle ágyához, de már csak azt látom, ahogy lángra kap a teste.
Elöntött a zokogás.
-Miért?! Miért veszel el tőlem mindenkit? Miért?!- kiáltoztam a kérdést az égbe, választ várva.- Most már nem maradt senkim!! Ezt akartad?!
Két dolog ölhet meg egy vámpírt.
1. egy jól célzott karó a szívbe
vagy
2. a tűz
Ez a másik váratlan dolog. A vadászok.
Mielőtt én is lángra kapok, kimásztam az ablakon egyenesen a tetőre, lehetőleg úgy, hogy a vadászok ne vegyenek észre.
A sötétségben szerencsére nem láttak meg, túlságosan el voltak foglalva más vámpírok gyilkolásával.
Bemenekültem az iskola mentén lévő erdőbe. Futottam, amíg lábam bírta, aztán megálltam egy nagy fenyő tövében. Leültem. Előtörtek Elle lángoló testének gondolatától a könnyeim, amik akkora mennyiséggel jöttek, hogy egy hamar nem lesz vége. Sírtam. Sirattam a legjobb barátnőmet. Az utolsó embert aki számított. És ő most meghalt. Nem bírom ezt elviselni.
Ezután csak egy gondolat mászkált a fejemben.
El kell menekülnöm innen. És egész Londonból. A kérdés már csak az, hogy hova?
Tanítás előtt Fedével leugrottunk az alagsorba az autómatához kávéért, mert ha tehettem volna, úgy elaludnék állva ahogy voltam. Az a fekete lötty szerencsére segített nyitva tartani a szemem.
Utolsó előtti órát követő szünetben nagy meglepetésemre Jace-t találtam a padomnál. Vár valakire. Az az érzésem rám...
Odasietek hozzá.
-Szia!-köszönök neki, hogy hallja, már nem kell várnia.
-Szia!-hallom a választ.- Csak azt szeretném kérdezni...-vág bele egy kérdés közepébe, de a felénél elhal a hangja. Talán fél...- azt szeretném kérdezni...-kezdi el újra- hogy lenne-e kedved tudod...velem...ma...-és itt megint elhallgat. Nem, értem...Mihez lenne kevdem? - ...beszélgetni és sétálni a kertben.-fejezi be a kissé hosszúra sikeredett kérdését.
-Persze.-mosolygok a szemébe.- Mikor?
-Mondjuk utolsó óra után?
-Oké.-egyezek bele és ahogy belenézek a szemébe úgy érzem mintha süllyedne alattam a talaj, mintha vízen állnék.
Azon gondolkodom, hogy mennyire szeretnék beletúrni abba a szépen beállított búzaszínűnek definiált hajába, miközben az ajka az enyémhez ér.
Ne gondolj ilyenekre!- ütöm fejbe magamat a képzeletbeli újságpapírral.-Döntsd már el kit szeretsz! Ne legyél Diana!
-Minden oké?-szakítja félbe a társalgást magammal a még mindig mellettem álló személy, akiről az előző képek szóltak a fejemben.- Kicsit sápadt vagy.
-Persze, minden rendben, csak egy kicsit fáradt vagyok, de túl teszem magam rajta.- győzködöm.
-Oké, akkor megnyugodtam.- kacsintott felém egy mosoly kíséretében. - És egy óra múlva ide jövök hozzád.- emlékeztetett.
-Oké, köszi.
Őszintén szólva, nem emlékszem mi történt matekon...Az az egész óra úgy kiesett.
Gondolkodtam. Arról, hogy miről fogunk Jace-szel beszélgetni. Chuck-kal még el tudom képzelni, vele van közös témánk (még Diana meghódításán kívül is, mert azt nem számítjuk témának...) , de vele, aki a tánctanárunk fia. Jó igaz, hogy izmos, nagyon helyes és az osztálytársam...Igen, az a mondás már érvényét vesztette, hogy "házinyúlra nem lövünk". De viszont a fő gond az, hogy akkor se tudok róla semmit és semmi olyan témát ami őt érdekelné.
Gondolkodjunk pozitívan!-szóltam rá magamra.- Ezzel a beszélgetéssel megismerheted őt és legközelebb lesz közös témánk!
Logikusnak tűnik amit magamnak mondtam...
Mire ezt végiggondoltam már magam előtt látom Jace alakját.
-Min gondolkodtál?-kérdezi.
-Őszintén szólva? Rólad.- válaszolom.
-Ooo, ezt vehetem bóknak is?
-Egy lánytól? Akár...- és vigyorgok rá, mint a vadalma.
-És mire jutottál?- érdeklődik tovább.
-Hogy nem is ismerlek.
-És szeretnél megismerni?-néz rám őszinte, de titokzatos mosollyal.
-Igen.- vágom rá gondolkodás nélkül.
Mire tettünk egy kört az iskola körül, már úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Rengeteg mindent mondott magáról és én is viszonoztam neki ezt pepitában.
Megtudtam róla, hogy nagy Dimitri Vegas fan. Őszintén szólva én ezt a bandát eddig nem ismertem, de mutatott egy pár videót, ami alapján egész jó zenekarnak tűnik.
A kedvenc filmje pedig az X-men. Na igen, azt én is szeretem, de annyira mégsem vagyok oda érte, mint ő.
Olvasni annyira nem szeret, de azért van egy kedvence. A Harry Potter. Ez alapján a film is a kedvencei közé kellene hogy sorolható legyen, de állítása szerint ritka szar lett a film, ha olvastad a könyvet. Ezért azt nem szereti.
Remélem ő is megjegyzett párat azok közül, amiket én mondtam. :)
Aztán történt az egyik váratlan dolog.
Beszélgettünk és nevettünk, aztán hirtelen nagy csend támadt és mind ketten abbahagytuk a mondandónkat.
Éreztem, ahogy közelebb hajol addig, míg a forró leheletét is éreztem a nyakamon. Közelebb hajolt, jobb kezét az arcomra tette és szép lassan összeérintette az ajkunkat.
Először csak gyengéden, aztán egyre erőszakosabban, konkrétan faltuk egymást.
Ő a csípőmre tette a kezét, ahol a nagy hévben az ujjatlan pólóm feljebb csúszott, így hagyva egy fedetlen területet, amit immár egy nagy tenyér takart.
Én egyik karommal a nyakár átkarolva, a másikkal a hajában matatva ültem, kis híján a fiú ölében.
Nem hittem, hogy ezt az intim pillanatot valaki meglesi. Tévedtem, de sajnos ez csak később derült ki...
De ebben a pillanatban nem foglalkozva azzal, hogy esetleg valaki meglát minket ültünk összefonódva egy elrejtett padon. Ajkunk összeért egy pár percig, majd folytattuk a beszélgetést és megint visszatértünk a csókolózós pillanathoz.
Így telt el a délután.
Este beszámoltam Elle-nek a nagybetűs JELENETről Jace és köztem. Ő ugrált örömében, hogy végre boldognak lát, mert nem akarta említeni, de mostanában elég szomorkásnak látszódott a hangulatom.
Elmeséltem neki vagy ezerszer a pillanatot, amikor először ért egymáshoz az ajkunk, de Elle-nek ez nem volt elég, ezért elmeséltem ezeregyedszer is, amíg meg nem jegyezte fejből ő is az egészet.
Aztán lefeküdtem aludni.
Nem sokkal azután felébredtem, mert fuldokolni kezdtem. Füsttől. Valaki felgyújtotta az iskolát. Köhögve kinéztem az ajtón és látom, hogy emberek karókkal a kezükben szúrják azokat egyenesen vámpírok szívébe. Félelmetesen el tudják találni pont annak a helyét. Ezek nem lehetnek mások csak vámpírvadászok.
Már hallottam róluk anno a szüleimtől, de eddig sose találkoztam velük. Nem hittem, hogy léteznek. Azt hittem csak mese, amivel a gyerekeket szokták riogatni, hogy jók legyenek.
Ezek szerint nem.
Minden igaz.
Gyorsan észbe kaptam, odasiettem Elle ágyához, de már csak azt látom, ahogy lángra kap a teste.
Elöntött a zokogás.
-Miért?! Miért veszel el tőlem mindenkit? Miért?!- kiáltoztam a kérdést az égbe, választ várva.- Most már nem maradt senkim!! Ezt akartad?!
Két dolog ölhet meg egy vámpírt.
1. egy jól célzott karó a szívbe
vagy
2. a tűz
Ez a másik váratlan dolog. A vadászok.
Mielőtt én is lángra kapok, kimásztam az ablakon egyenesen a tetőre, lehetőleg úgy, hogy a vadászok ne vegyenek észre.
A sötétségben szerencsére nem láttak meg, túlságosan el voltak foglalva más vámpírok gyilkolásával.
Bemenekültem az iskola mentén lévő erdőbe. Futottam, amíg lábam bírta, aztán megálltam egy nagy fenyő tövében. Leültem. Előtörtek Elle lángoló testének gondolatától a könnyeim, amik akkora mennyiséggel jöttek, hogy egy hamar nem lesz vége. Sírtam. Sirattam a legjobb barátnőmet. Az utolsó embert aki számított. És ő most meghalt. Nem bírom ezt elviselni.
Ezután csak egy gondolat mászkált a fejemben.
El kell menekülnöm innen. És egész Londonból. A kérdés már csak az, hogy hova?
2014. augusztus 5., kedd
Szeptember.9.- Kedd reggel
Reggel annyira bezsongva ébredtem, mint még eddig soha. És azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy új fiú jön az osztályba. Még egy.
Valami megmagyarázhatatlan megfogott benne. Helyes. Nagyon helyes. Eszméletlenül, fenomenálisan helyes. És még lehetne ragozni.
De szőke. Nem értem. Nekem nem az ideáljaim a szőke fiúk. Igazából nem szőke. Búzaszínű a haja. Az nem szőke.-szórakoztam el a gondolattal, abban a pillanatban, amint kipattantam az ágyból.
Odasétáltam Elle-hez, mert napi rutinom őt is felkelteni, mivel ő nem az a típus aki magától felkelne, szerinte hajnalok hajnalán. Hát ez a hajnalok hajnalán fél kilenckor van. Jó, igaz ha nem kelteném fel, átaludná akár az egész napot is.
Ahogy meglátta az arcom ezt közölte:
-Jajj de vidám itt valaki! Csak nem a sulinak örülsz ennyire?-kérdezte szarkazmussal a hangjában.
-Ennyire látszik?-kértem ki a véleményét.
-Hogy fülig belezúgtál a ribi tánctanárnő fiába? Ja, eléggé.-hangjában hallatszott a fáradság-de csak annak aki ismer-fejezte be a mondatot pár másodperccel később megnyugvásképp. -De kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Ha most ennyire be vagy indulva Jace-ért akkor mi van a nagy szerelmeddel Chuck iránt?
-Nemtom...-vallottam be, nem igazán neki, inkább magamnak. - Ő foglalt. És nem szeret. Csak mint barátot. Az nekem nem elég. Én szeretem őt, de ha ő nem...ez a hajó számára elúszott, sajnálom. Jace meg itt van. És szingli ráadásul. Meg aztán jól ki is jövünk. Lehet két embert is szeretni egyszerre?
-Értem...Lehet, persze. És akkor a barátságod Chuck-kal? Annak vége ezennel?
-Nem, semmiképp nem akarom elveszíteni őt. Szeretem. És ő is szeret. Csak másképp, mint én őt. Köztünk nem lehet több, mint barát érted? Ebbe a gondolatba bele tudok őrülni! - ebben a pillanatban sírtam el magamat. Nem bírtam tovább megállni. Jött a megállíthatatlan könnytenger.
-Jajj, gyere ide!-vont magához legjobb barátnőm. - Ne sírj, jó? Emlékszel, hogy te mit szoktál erre mondani?
- Hogy fiúk miatt nem éri meg sírni. - hüppögtem el neki a fogadalmat, amit még ősrégen tettem magamnak. Igaz, hogy azóta ezerszer megszegtem.
-Látod. - bíztatott. - És igazad van benne.
-Igen. - mondtam, és ebből a mondatból erőt merítve, elapasztottam az óriási tengert.
-Tudom, hogy ez rosszkor jön, de el kellene kezdeni készülődni, mert el fogunk késni.
-Tényleg, na siessünk. - értettem vele egyet.
Reggelinél Elle csinált magának is meg nekem is egy-egy zsömlét. Azzal a különbséggel, hogy ő vegetáriánus, szóval a sajátjába nem tett sonkát, csak paprikát és salátát. Nem bírom elhinni, hogy miképpen tudja megállni, hogy ne egyen húst. Ém imádom a sonkát és a szalámit. Meg akkor a sülthúsról ne is beszéljünk. Nyamm.
Egyszer csak Jace terem mellettünk, mert persze mi Nate-tel, Valentine-nal és most már Chuck-kal szoktunk reggelizni.
-Leülhetek ide? - kérdezte mindannyiunktól és megvillogtatta azt az ellenállhatatlan mosolyát. Na jó...Lehet, hogy csak nekem ellenállhatatlan.
-Persze. - mondtam hamar, talán még túl sietve is. Most nyomulósnak látszódhattam?
-Köszi.
Beült velem szembe Chuck és Valentine közé. A tálcáján két szelet pirítós volt és mellette egy fokhagyma.
Na igen...Ez is egy rossz vámpírhiedelem, hogy nekünk árt a fokhagyma. Hát ki kell ábrándítsalak, mert nem. Ami árt az a ... Nem mondom el, mert ha valaki megtalálja ezt a naplót még felhasználhatja ellenem. Jó mondjuk ki nézné meg aki nem tudja az igazságot...Mindegy jobb félni mint megijedni.
Visszatérve a fokhagymához, van aki szereti és ilyenkor is meri enni, mert a vámpíroknál nincs szájszag. Semmilyen. Mondjuk ha lenne, én még jobban megutálnám azt a fűszert. Egyszerűen nem szeretem.
És ezen csak most gondolkodom el, ahogy stírölöm a fiút. Az orrpiercing nem akadályoz az orrfújásban? Elég hülye kérdés, de nem tudom rá a választ. Meg kéne tőle kérdezni, mondjuk nagy a valószínűsége, hogy hülyén adná ki magát...
Nem egészen csendben fogyasztjuk el a reggelinket...Igaz, ami igaz. Jó hangos csapat vagyunk.
Hmm...Már egy csapattá kovácsolódtunk.
Nate, Elle, Valentine, Chuck és én. És lehet, hogy most ehhez hozzájön Jace.
A srácok megkedvelték. Nagyon humoros és vicces.
Tényleg. Chuck mostanában nincs Dianával... Vagy ez azért van, mert Diana ribikirálynő nem alacsonyodik le hozzánk? *cinizmussal vegyítve*
Meglehet. Szerintem csak bókol neki a fiú szerelme és azért hajlandó vele beszélni meg táncolni, de ha meglátja, hogy velünk lóg...Abbamarad a kapcsolatuk.
És ennek én örülök. De egy szemét vagyok...Ezt is jól bevallottam magamról...
Ha Chuck szerelmes lesz belém? Inkább ne legyen ha. Abbahagyom ezt a gondolatmenetet. Nem vagyok ilyen önző.
Miután végeztünk a reggelivel Nate felhívta Elle-t a pavilonba. Gondolom egy kicsit romantikáznak. Ennyi nekik is kijár.
Elle mondta, hogy mostanában kevésszer vannak együtt. Igaz, hogy sokat nem mesél erről...És ez is visszanyúl az önzőségemhez. Azért nem beszélgettünk erről, mert el voltam foglalva a saját problémáimmal. Ami lepkefingnyi ahhoz képest, hogy ők a jelenben járnak és a jelenlegi kapcsolatukat kell rendbe hozni, míg az enyém egy jövőbeli álom. Nem valóság. És nem igazán hiszek benne, hogy valaha is az lesz.
Valami megmagyarázhatatlan megfogott benne. Helyes. Nagyon helyes. Eszméletlenül, fenomenálisan helyes. És még lehetne ragozni.
De szőke. Nem értem. Nekem nem az ideáljaim a szőke fiúk. Igazából nem szőke. Búzaszínű a haja. Az nem szőke.-szórakoztam el a gondolattal, abban a pillanatban, amint kipattantam az ágyból.
Odasétáltam Elle-hez, mert napi rutinom őt is felkelteni, mivel ő nem az a típus aki magától felkelne, szerinte hajnalok hajnalán. Hát ez a hajnalok hajnalán fél kilenckor van. Jó, igaz ha nem kelteném fel, átaludná akár az egész napot is.
Ahogy meglátta az arcom ezt közölte:
-Jajj de vidám itt valaki! Csak nem a sulinak örülsz ennyire?-kérdezte szarkazmussal a hangjában.
-Ennyire látszik?-kértem ki a véleményét.
-Hogy fülig belezúgtál a ribi tánctanárnő fiába? Ja, eléggé.-hangjában hallatszott a fáradság-de csak annak aki ismer-fejezte be a mondatot pár másodperccel később megnyugvásképp. -De kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Ha most ennyire be vagy indulva Jace-ért akkor mi van a nagy szerelmeddel Chuck iránt?
-Nemtom...-vallottam be, nem igazán neki, inkább magamnak. - Ő foglalt. És nem szeret. Csak mint barátot. Az nekem nem elég. Én szeretem őt, de ha ő nem...ez a hajó számára elúszott, sajnálom. Jace meg itt van. És szingli ráadásul. Meg aztán jól ki is jövünk. Lehet két embert is szeretni egyszerre?
-Értem...Lehet, persze. És akkor a barátságod Chuck-kal? Annak vége ezennel?
-Nem, semmiképp nem akarom elveszíteni őt. Szeretem. És ő is szeret. Csak másképp, mint én őt. Köztünk nem lehet több, mint barát érted? Ebbe a gondolatba bele tudok őrülni! - ebben a pillanatban sírtam el magamat. Nem bírtam tovább megállni. Jött a megállíthatatlan könnytenger.
-Jajj, gyere ide!-vont magához legjobb barátnőm. - Ne sírj, jó? Emlékszel, hogy te mit szoktál erre mondani?
- Hogy fiúk miatt nem éri meg sírni. - hüppögtem el neki a fogadalmat, amit még ősrégen tettem magamnak. Igaz, hogy azóta ezerszer megszegtem.
-Látod. - bíztatott. - És igazad van benne.
-Igen. - mondtam, és ebből a mondatból erőt merítve, elapasztottam az óriási tengert.
-Tudom, hogy ez rosszkor jön, de el kellene kezdeni készülődni, mert el fogunk késni.
-Tényleg, na siessünk. - értettem vele egyet.
Reggelinél Elle csinált magának is meg nekem is egy-egy zsömlét. Azzal a különbséggel, hogy ő vegetáriánus, szóval a sajátjába nem tett sonkát, csak paprikát és salátát. Nem bírom elhinni, hogy miképpen tudja megállni, hogy ne egyen húst. Ém imádom a sonkát és a szalámit. Meg akkor a sülthúsról ne is beszéljünk. Nyamm.
Egyszer csak Jace terem mellettünk, mert persze mi Nate-tel, Valentine-nal és most már Chuck-kal szoktunk reggelizni.
-Leülhetek ide? - kérdezte mindannyiunktól és megvillogtatta azt az ellenállhatatlan mosolyát. Na jó...Lehet, hogy csak nekem ellenállhatatlan.
-Persze. - mondtam hamar, talán még túl sietve is. Most nyomulósnak látszódhattam?
-Köszi.
Beült velem szembe Chuck és Valentine közé. A tálcáján két szelet pirítós volt és mellette egy fokhagyma.
Na igen...Ez is egy rossz vámpírhiedelem, hogy nekünk árt a fokhagyma. Hát ki kell ábrándítsalak, mert nem. Ami árt az a ... Nem mondom el, mert ha valaki megtalálja ezt a naplót még felhasználhatja ellenem. Jó mondjuk ki nézné meg aki nem tudja az igazságot...Mindegy jobb félni mint megijedni.
Visszatérve a fokhagymához, van aki szereti és ilyenkor is meri enni, mert a vámpíroknál nincs szájszag. Semmilyen. Mondjuk ha lenne, én még jobban megutálnám azt a fűszert. Egyszerűen nem szeretem.
És ezen csak most gondolkodom el, ahogy stírölöm a fiút. Az orrpiercing nem akadályoz az orrfújásban? Elég hülye kérdés, de nem tudom rá a választ. Meg kéne tőle kérdezni, mondjuk nagy a valószínűsége, hogy hülyén adná ki magát...
Nem egészen csendben fogyasztjuk el a reggelinket...Igaz, ami igaz. Jó hangos csapat vagyunk.
Hmm...Már egy csapattá kovácsolódtunk.
Nate, Elle, Valentine, Chuck és én. És lehet, hogy most ehhez hozzájön Jace.
A srácok megkedvelték. Nagyon humoros és vicces.
Tényleg. Chuck mostanában nincs Dianával... Vagy ez azért van, mert Diana ribikirálynő nem alacsonyodik le hozzánk? *cinizmussal vegyítve*
Meglehet. Szerintem csak bókol neki a fiú szerelme és azért hajlandó vele beszélni meg táncolni, de ha meglátja, hogy velünk lóg...Abbamarad a kapcsolatuk.
És ennek én örülök. De egy szemét vagyok...Ezt is jól bevallottam magamról...
Ha Chuck szerelmes lesz belém? Inkább ne legyen ha. Abbahagyom ezt a gondolatmenetet. Nem vagyok ilyen önző.
Miután végeztünk a reggelivel Nate felhívta Elle-t a pavilonba. Gondolom egy kicsit romantikáznak. Ennyi nekik is kijár.
Elle mondta, hogy mostanában kevésszer vannak együtt. Igaz, hogy sokat nem mesél erről...És ez is visszanyúl az önzőségemhez. Azért nem beszélgettünk erről, mert el voltam foglalva a saját problémáimmal. Ami lepkefingnyi ahhoz képest, hogy ők a jelenben járnak és a jelenlegi kapcsolatukat kell rendbe hozni, míg az enyém egy jövőbeli álom. Nem valóság. És nem igazán hiszek benne, hogy valaha is az lesz.
2014. július 28., hétfő
Szeptember.8.-Hétfő tánc óra
Amikor beléptünk a tanár már ott várt minket a teremben.
A nőnek hosszú fekete haja volt és elég alacsony termete, ezért magas sarkú cipőben tipegett oda hozzánk.
-Sziasztok!-köszöntött minket.- Charlotte vagyok.-mutatkozott be.-Mielőtt elkezdenénk az órát szeretném megosztani veletek az éves tervemet, hogy milyen táncokat fogunk tanulni. Aztán majd, kérlek mondjátok el a neveiteket.-kérte.
A lényeg az, hogy egész évben társastáncolni fogunk. Először az alapokat mindenből, majd ha azok jól mennek beletehetünk néhány nehezebb lépést. Ma angol keringőzni fogunk, mert azt mondta, hogy az könnyebb, mint a bécsi.
Betette a suli hifijébe a pendrive-ját amit hozott, rajta a zenékkel.
-Rendeződjetek párba!-adta ki a parancsot a kapitány.
Akik már így le voltak fixálva azok rögtön egymás mellé penderültek, hogy ki lehessen venni azokat, akik egyedül maradtak.
Fiúk közül : Chris, Thomasés Valentine
Lányok: Georgina, Ester, Heather és én.
-És ti?-nézett ránk a tanárnő.- Ijj...Így nem lesz jó.-mondta és kisietett a teremből.
Tíz perc múlva visszatért egy fiúval, aki igazán helyes volt. Szőkésbarna haja, ami valamiért legelőször a búzát juttatta eszembe, és hozzá tartozó zöld szempár volt. Orrában fityegett egy piercing, ami nem igazán tetszett benne... De ezen kívül igazán szexi volt, ahogy beállított.
-Ő a fiam.-mutatta be.- Mutatkozz be.-intett neki halkan. A fia vette az adást.
-Hellosztok! Jonathen vagyok, de hívjatok csak Jace-nek.-mutatkozott be.- Anya mondta, hogy nincs elég fiú mindenkinek, ezért beugrottam kipótolni az osztályt.-mondta mosolyogva.
Wow. Elbűvölő mosolya van.-állapítottam meg magamban.
Úgy éreztem, mintha valami, talán pillangókhoz tudnám hasonlítani, verdesnek a gyomromban megállás nélkül. Hirtelen elöntötte az arcomat a pír és azt kívántam, bárcsak vele tennének párba.
Na de akkor mi van Chuck-kal??
Neki más tetszik. Nem tehetek ellene semmit. Úgyis csak barátok vagyunk semmi több. Nem tetszhet másik fiú?! Huh de nehéz dolog ez a szerelem...
-Szia!-köszöntünk vissza neki kórusban.
Észrevette, hogy bámulom...Minek kell nekem mindenkit megbámulni?! Rámosolyogtam, hogy ne tűnjek annyira lököttnek.
Visszamosolygott.
Hű ez már kész szerelem első látásra. *cinizmus a levegőben*
A tanárnő addig elkezdett mutogatni.
Nem tanították meg neki, hogy nem illik?
Arra eszméltem fel, hogy már csak én vagyok egyedül.
Mellettem már kialakultak a párok.
Chris és Georgina.
Thomas és Ester.
Valentine és Heather.
Jujj. Elmosolyodtam, ahogy megláttam Heather-t élete szerelmével egy párt alkotni.
Egyszerre csak Jace jelent meg mellettem.
-Úgy tűnik akkor mi ketten együtt leszünk.-jelentette ki.
-Igen.-mondtam, mert nem jutott jobb az eszembe.
A többiek beálltak egymás elé alapállásba. A lány jobb keze a fiú vállán a bal pedig a partnere jobb kezében, míg ő a másik kezével a derekát fogja közre.
Mi is így tettük Jace-el.
Ahogy a keze a derekamhoz ért, úgy éreztem mintha egy egész állatkert ébredne fel a gyomromban.
Nem értem miért fogott el ez az érzés. Még érteném, ha Chuck lenne a helyében.
Lehetséges olyan, hogy két fiú iránt is táplálok érzelmeket?
Csak az a bökkenő, hogy ezt a fiút semennyire nem ismerem.
Na jó...A nevét tudom. Ez pozitívum.
Úgy érzem, egy mosolyától elolvadok.
Ha eddig elolvadtam volna mindegyiktől, már tuti egy jókora pocsolya lennék.
Egész órán mosolygott rám. És én vissza rá.
Ez már a szerelem első lépései.
Csak most ki ne derüljön, hogy barátnője van. Az szívás lenne...
Sajnos nem szóltunk egymáshoz, de a mosolygás is több a semminél. Nézzük a dolgok jóoldalát.
Viszont amitől nagyon kivirultam délutánra az az volt, hogy ebbe a suliba fog járni és megkért, hogy mutassam meg neki az iskolát.
Gondolom most költöztek ide és azért...
Az a lényeg, hogy az osztálytársam lesz és ennek iszonyúan örülök. :)
A nőnek hosszú fekete haja volt és elég alacsony termete, ezért magas sarkú cipőben tipegett oda hozzánk.
-Sziasztok!-köszöntött minket.- Charlotte vagyok.-mutatkozott be.-Mielőtt elkezdenénk az órát szeretném megosztani veletek az éves tervemet, hogy milyen táncokat fogunk tanulni. Aztán majd, kérlek mondjátok el a neveiteket.-kérte.
A lényeg az, hogy egész évben társastáncolni fogunk. Először az alapokat mindenből, majd ha azok jól mennek beletehetünk néhány nehezebb lépést. Ma angol keringőzni fogunk, mert azt mondta, hogy az könnyebb, mint a bécsi.
Betette a suli hifijébe a pendrive-ját amit hozott, rajta a zenékkel.
-Rendeződjetek párba!-adta ki a parancsot a kapitány.
Akik már így le voltak fixálva azok rögtön egymás mellé penderültek, hogy ki lehessen venni azokat, akik egyedül maradtak.
Fiúk közül : Chris, Thomasés Valentine
Lányok: Georgina, Ester, Heather és én.
-És ti?-nézett ránk a tanárnő.- Ijj...Így nem lesz jó.-mondta és kisietett a teremből.
Tíz perc múlva visszatért egy fiúval, aki igazán helyes volt. Szőkésbarna haja, ami valamiért legelőször a búzát juttatta eszembe, és hozzá tartozó zöld szempár volt. Orrában fityegett egy piercing, ami nem igazán tetszett benne... De ezen kívül igazán szexi volt, ahogy beállított.
-Ő a fiam.-mutatta be.- Mutatkozz be.-intett neki halkan. A fia vette az adást.
-Hellosztok! Jonathen vagyok, de hívjatok csak Jace-nek.-mutatkozott be.- Anya mondta, hogy nincs elég fiú mindenkinek, ezért beugrottam kipótolni az osztályt.-mondta mosolyogva.
Wow. Elbűvölő mosolya van.-állapítottam meg magamban.
Úgy éreztem, mintha valami, talán pillangókhoz tudnám hasonlítani, verdesnek a gyomromban megállás nélkül. Hirtelen elöntötte az arcomat a pír és azt kívántam, bárcsak vele tennének párba.
Na de akkor mi van Chuck-kal??
Neki más tetszik. Nem tehetek ellene semmit. Úgyis csak barátok vagyunk semmi több. Nem tetszhet másik fiú?! Huh de nehéz dolog ez a szerelem...
-Szia!-köszöntünk vissza neki kórusban.
Észrevette, hogy bámulom...Minek kell nekem mindenkit megbámulni?! Rámosolyogtam, hogy ne tűnjek annyira lököttnek.
Visszamosolygott.
Hű ez már kész szerelem első látásra. *cinizmus a levegőben*
A tanárnő addig elkezdett mutogatni.
Nem tanították meg neki, hogy nem illik?
Arra eszméltem fel, hogy már csak én vagyok egyedül.
Mellettem már kialakultak a párok.
Chris és Georgina.
Thomas és Ester.
Valentine és Heather.
Jujj. Elmosolyodtam, ahogy megláttam Heather-t élete szerelmével egy párt alkotni.
Egyszerre csak Jace jelent meg mellettem.
-Úgy tűnik akkor mi ketten együtt leszünk.-jelentette ki.
-Igen.-mondtam, mert nem jutott jobb az eszembe.
A többiek beálltak egymás elé alapállásba. A lány jobb keze a fiú vállán a bal pedig a partnere jobb kezében, míg ő a másik kezével a derekát fogja közre.
Mi is így tettük Jace-el.
Ahogy a keze a derekamhoz ért, úgy éreztem mintha egy egész állatkert ébredne fel a gyomromban.
Nem értem miért fogott el ez az érzés. Még érteném, ha Chuck lenne a helyében.
Lehetséges olyan, hogy két fiú iránt is táplálok érzelmeket?
Csak az a bökkenő, hogy ezt a fiút semennyire nem ismerem.
Na jó...A nevét tudom. Ez pozitívum.
Úgy érzem, egy mosolyától elolvadok.
Ha eddig elolvadtam volna mindegyiktől, már tuti egy jókora pocsolya lennék.
Egész órán mosolygott rám. És én vissza rá.
Ez már a szerelem első lépései.
Csak most ki ne derüljön, hogy barátnője van. Az szívás lenne...
Sajnos nem szóltunk egymáshoz, de a mosolygás is több a semminél. Nézzük a dolgok jóoldalát.
Viszont amitől nagyon kivirultam délutánra az az volt, hogy ebbe a suliba fog járni és megkért, hogy mutassam meg neki az iskolát.
Gondolom most költöztek ide és azért...
Az a lényeg, hogy az osztálytársam lesz és ennek iszonyúan örülök. :)
2014. július 27., vasárnap
Szeptember.8.-Hétfő reggel
A hétvége nagyon jól telt a lányokkal és a sok különböző színésszel. A baj csak az volt, hogy mára egy kicsit fáradtak lettünk...És a hangsúly a kicsin van, mert igazából, nemhogy nagyon fáradtak voltunk, hanem annak a százszorosa, ezerszerese. Annyira, hogy amikor Elle-re került a sor, hogy felkeltsem, konkrétan elkezdetett ütni a párnájával. Tényleg!
A többieket egy kicsit könnyebben lehetett rávenni, hogy kikeljenek az ágyból. Természetesen ma is egymásnál aludtunk és igaz, hogy Alice-ék szobájában voltunk, én akkor is magammal hoztam a kis vekkerem a reggeli korán kelés miatt, ezért enyém volt a nagy harci feladat, hogy felkeltsem a többieket is.
Mire kiértem a zuhanyzó alól, már ment a pletykálás, hogy ki kivel fog 7. órában táncolni. Úgy hallottam, hogy csak nekünk Heather-rel nincs párunk...Majd csak beosztanak valaki mellé.
Na akkor összeszedem, hogy ki kivel :
Először is természetesen legjobb barátnőm Elle és a pasija Nate.
Sophie és Federico.
Alice és Adam, mint hallottam a lánytól, hogy felkérte a barátja.
Alex és Denise, ezt is a tőle tudom.
Aminek kevésbé örültem Diana és Chuck.
Na igen...Ez az a páros amitől kiráz a hideg. Blah.
És az osztályból kell választani, ez esik a nehezemre.
Chris-sel nem igazán akarok táncolni, mondjuk ha őt kapom, abba se halok bele...Mivel most olyan a kapcsolatunk, mint járás előtt volt, ami elég ritka szokott lenni.
De ahogy most számolom páratlan az osztály létszám...Valamelyik lánynak nem lesz párja, ami nagy baj rám nézve.
Ebben a pillanatban szólalt meg Heather, aki ezen a hétvégén teljesen feloldódott, amit még nem láttam tőle.
-Én nem fogok táncra járni.
-Hogyhogy?-vontuk kérdőre mindannyian.
-Nem lenne elég pár, és ezt megmondtam anyának.-mondtam már hogy ő az iskola igazgatója?.
-De ez nem jelenti azt, hogy akkor ki kell állnod!-mondtam neki.
-De. Úgy se táncolna velem senki.-szomorodott el.
-Biztos van aki szívesen táncolna veled.-kezdtük nyugtatni mindannyian.
-Nem nagyon hiszem...
Az igaz, hogy nem igazán bomlanak érte úgy a fiúk, mint mondjuk Dianáért, de ő egy ribanc. Nem kell mindenkinek olyannak lennie. Az csak baj lenne. Nagy baj.
És lehet, hogy azért nem mert ennyire visszazárkózott? Valószínűleg. De nem akarom ezt az orrára kötni.
-Tetszik neked valaki, akivel szívesen táncolnál?-jöttem rá a válaszra, ami lehet, hogy az oka a szomorúságának.
-Ezt még nem mondtam el senkinek, de az az igazság, hogy egyre jobban érzem ezt az érzést, amióta idén megláttam...
Lehet, hogy ő is szerelmes Chuck-ba? Hiszen ő idén jött...Akár ez a szerelem első látásra típus? Nanemár. Nem mondhatja komolyan, hogy szerelmes Chuck-ba. Ő az enyém.
Na jó...ez a kijelentés még korai, de én így fogom fel.
-Nekünk elmondhatod.-mondtam neki, mert már izgatott, hogy tényleg beleesett-e Chuck-ba.
-Köszi.-mosolyodott el.- Na oké, most már tényleg kimondom. Szerelmes vagyok...
És itt jött az a filmbe illő csönd egy név kimondása előtt...De utálom azokat a részeket.
...Valentine-ba.-fejezte be végül a mondatát.
-Valentine-ba?!-képedtünk el mindannyian.
-I-i-igen...-mondta egy kissé dadogva.
-De ő nem is idén jött.-jelentettem ki.
-Úgy értettem, hogy idén, amikor visszajöttem az utazásból és megláttam.-pirosodott el.
-Az egy dolog, hogy helyes, de legyünk őszinték. Elég paraszt szokott lenni sokszor.-mondta Elle.
-Igen..., de nem tudom, hogy miért, de megtörtént. Szerelmes vagyok.-ahogy ezt kimondta, rögtön vörös lett, mint egy paradicsom.- De ne mondjátok ezt el senkinek, kérlek.-esedezett.
-Természetes, hogy köztünk marad.-mondta gyorsan Alice.
-Igen.-egyeztünk bele aztán mindannyian.
-Köszi.-mondta hálásan.
Aztán együtt elmentünk át a koleszból a iskola épületébe.
A rendes órarend szerint haladva voltak az órák, azokban a termekben, ahol már megszokhattuk.
Hatodik óra után azon izgulva mentünk át a nagy táncterembe, hogy milyen lesz az első táncóra...
A többieket egy kicsit könnyebben lehetett rávenni, hogy kikeljenek az ágyból. Természetesen ma is egymásnál aludtunk és igaz, hogy Alice-ék szobájában voltunk, én akkor is magammal hoztam a kis vekkerem a reggeli korán kelés miatt, ezért enyém volt a nagy harci feladat, hogy felkeltsem a többieket is.
Mire kiértem a zuhanyzó alól, már ment a pletykálás, hogy ki kivel fog 7. órában táncolni. Úgy hallottam, hogy csak nekünk Heather-rel nincs párunk...Majd csak beosztanak valaki mellé.
Na akkor összeszedem, hogy ki kivel :
Először is természetesen legjobb barátnőm Elle és a pasija Nate.
Sophie és Federico.
Alice és Adam, mint hallottam a lánytól, hogy felkérte a barátja.
Alex és Denise, ezt is a tőle tudom.
Aminek kevésbé örültem Diana és Chuck.
Na igen...Ez az a páros amitől kiráz a hideg. Blah.
És az osztályból kell választani, ez esik a nehezemre.
Chris-sel nem igazán akarok táncolni, mondjuk ha őt kapom, abba se halok bele...Mivel most olyan a kapcsolatunk, mint járás előtt volt, ami elég ritka szokott lenni.
De ahogy most számolom páratlan az osztály létszám...Valamelyik lánynak nem lesz párja, ami nagy baj rám nézve.
Ebben a pillanatban szólalt meg Heather, aki ezen a hétvégén teljesen feloldódott, amit még nem láttam tőle.
-Én nem fogok táncra járni.
-Hogyhogy?-vontuk kérdőre mindannyian.
-Nem lenne elég pár, és ezt megmondtam anyának.-mondtam már hogy ő az iskola igazgatója?.
-De ez nem jelenti azt, hogy akkor ki kell állnod!-mondtam neki.
-De. Úgy se táncolna velem senki.-szomorodott el.
-Biztos van aki szívesen táncolna veled.-kezdtük nyugtatni mindannyian.
-Nem nagyon hiszem...
Az igaz, hogy nem igazán bomlanak érte úgy a fiúk, mint mondjuk Dianáért, de ő egy ribanc. Nem kell mindenkinek olyannak lennie. Az csak baj lenne. Nagy baj.
És lehet, hogy azért nem mert ennyire visszazárkózott? Valószínűleg. De nem akarom ezt az orrára kötni.
-Tetszik neked valaki, akivel szívesen táncolnál?-jöttem rá a válaszra, ami lehet, hogy az oka a szomorúságának.
-Ezt még nem mondtam el senkinek, de az az igazság, hogy egyre jobban érzem ezt az érzést, amióta idén megláttam...
Lehet, hogy ő is szerelmes Chuck-ba? Hiszen ő idén jött...Akár ez a szerelem első látásra típus? Nanemár. Nem mondhatja komolyan, hogy szerelmes Chuck-ba. Ő az enyém.
Na jó...ez a kijelentés még korai, de én így fogom fel.
-Nekünk elmondhatod.-mondtam neki, mert már izgatott, hogy tényleg beleesett-e Chuck-ba.
-Köszi.-mosolyodott el.- Na oké, most már tényleg kimondom. Szerelmes vagyok...
És itt jött az a filmbe illő csönd egy név kimondása előtt...De utálom azokat a részeket.
...Valentine-ba.-fejezte be végül a mondatát.
-Valentine-ba?!-képedtünk el mindannyian.
-I-i-igen...-mondta egy kissé dadogva.
-De ő nem is idén jött.-jelentettem ki.
-Úgy értettem, hogy idén, amikor visszajöttem az utazásból és megláttam.-pirosodott el.
-Az egy dolog, hogy helyes, de legyünk őszinték. Elég paraszt szokott lenni sokszor.-mondta Elle.
-Igen..., de nem tudom, hogy miért, de megtörtént. Szerelmes vagyok.-ahogy ezt kimondta, rögtön vörös lett, mint egy paradicsom.- De ne mondjátok ezt el senkinek, kérlek.-esedezett.
-Természetes, hogy köztünk marad.-mondta gyorsan Alice.
-Igen.-egyeztünk bele aztán mindannyian.
-Köszi.-mondta hálásan.
Aztán együtt elmentünk át a koleszból a iskola épületébe.
A rendes órarend szerint haladva voltak az órák, azokban a termekben, ahol már megszokhattuk.
Hatodik óra után azon izgulva mentünk át a nagy táncterembe, hogy milyen lesz az első táncóra...
Szeptember.5.-Péntek
Reggel könnyeim között ébredve ráeszméltem, hogy ma van a hét utolsó napja.
Tegnap egész könnyűnek mondható nap után, ma jön egy számomra kissé nehezebb.
Tegnapi órarend:
1. Rajz
2. Rajz
3. Kémia
4. Angol
5. Matek
6. Német
7. Töri
8. Francia
A mai ehhez képest...
1. Spanyol
2. Kémia
3. Tesi
4. Matek
5. Fizika
6. Angol
7. PVO
Ami pálya választási órát jelent.
8. Francia
Két nap is franciával zárunk, de szeretem ezt a nyelvet, igaz hogy Elle ki nem állhatja ha franciául válaszolok egy kérdésére, mert szerinte nagyon csúnya egy nyelv.
Ma az egész napom azzal telt, hogy a hétfői táncon agyalok... És arra jutottam, hogy biztos jó lesz. Csak mióta találkoztam Chuck-kal és megláttam, hogy lesz tánc, azóta arra vágyom, hogy felkérjen, ami tudom, hogy lehetetlen, mivel bevallotta nekem, hogy Dianába szerelmes. Na igen...azóta vagyok rettenetesen kiborulva és azon vagyok, hogy elfelejtsem, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt mindannyian tudjuk, hogy eldönteni sokkal könnyebb, mint azt teljesíteni.
Reggel a spanyol teremben kezdtem, nagy meglepetésemre ott találtam Federicót, akinek már meg van a spanyol nyelvvizsgája, ezért nem kell bejárnia órákra.
Azt látom, hogy kézen fogva belép az ajtón egy lánnyal, akit hátulról nem ismerek fel.
Leülök a helyemre, szerencsémre Fede nem vesz észre így megnézhetem, hogy ki a lány. Nagy meglepetésemre Sophie...
Régen nagyon jó barátnők voltunk, ezért örültem neki, hogy egymásra találtak. Szerintem nagyon szép lány és illenek egymáshoz. És azt is tudtam, hogy Federicónak már nagyon régen bejön a lány, de ő a "ribancos" korszakában nagyon bunkón viselkedett vele, pedig nagyon jóban voltak. Úgy látszik Sophie megint a régi önmaga és ennek nagyon örülök.
Ebben a pillanatban vett észre a legjobb fiú barátom és újdonsült barátnőjével közeledett hozzám.
-Szia Jenny!-üdvözölt Sophie-val együtt.
-Sziasztok!-köszöntem vissza.-Örülök, hogy egymásra találtatok.-mosolyogtam rájuk.
-Köszike.-hálálkodott triumvirátusunk régi tagja.-Bocsi most megyek, mert át kéne néznem az anyagot, mert tudjátok Mrs. Wakefield képes még az első héten dogát iratni, és nekem annyira nem megy jól a spanyol...ijj.
-Semmi baj, menj csak.-mentette fel barátja.
Mikor hallótávolságon kívül esett Fede hozzám fordult:
-Mit szólsz?-érdeklődött.
-Nagyon kedves lány, és tudom, hogy már régóta szereted. Igaz, hogy tavaly nagyon más volt, de azt hiszem visszatért a régi Sophie.
-Huh, megnyugodtam. Azt hittem rossz néven fogod venni vagy valami ilyesmi, mert már nem vagytok jóban...
-Dehogyis.-nyugtattam meg.-Ilyet sose tennék.
-Oh köszi.-hálálkodott.
A következő pillanatban elterelődött a figyelmem Fedéről, mert megláttam Chuck-ot belépni az osztályterembe és azt, hogy egyenesen Dianához lépett...Megállt bennem az ütő. Szó szerint.
Az egész osztály elcsendesedett, ahogy ezt meglátta, így a beszélgetésük minden szavát hallottam.
-Diana-szólította meg a lányt Chuck.-Tudod, hétfőn lesz az első tánc óra és azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved velem táncolni?-kérdezte olyan magabiztosan amennyire csak lehet.
Valószínűleg ez tetszhetett Dianának, mert nem minden jött mentnek szokott "igent" mondani egy ilyen felkérésre.
-Oké, akkor majd ott.-reagált a válaszra a fiú.
Majdnem elsírtam ott helyben magam. Ez nem lehet igaz.-gondoltam.-Mondjuk gondolhattam volna...Én hülye...
Aztán visszatért a megszokott nyüzsi.
-Erről jut eszembe...-fordult felém Fede. Hangjából hallottam, hogy valami kérése lenne.
-Nyugodtan táncolj Sophie-val.-válaszoltam, mielőtt kimondhatta volna a kérdést.
-Köszi.-mondta és megölelt.-De persze a szalagavatón muszáj lesz egy táncot nekem ajándékoznod.-suttogta a fülembe.
-Naná, az csak természetes.
Ahogy ezt kimondtam, Federico elment a barátnőjéhez.
Szuper, na akkor most kivel fogok táncolni...-agyaltam.
Visszatérve a párok témához...
Legelső osztályon belüli szerelem volt Nate és Elle. Ők kb annyi ideje járnak, hogy őket már nem tudjuk másokkal elképzelni.
Akkor meséltem, hogy egy bő 2 évig jártam Chris-sel, akkor nagyon boldog voltam, de valamiért most Chuck iránt többet érzek, mint anno vele.
Vegyük még, hogy Elle kibe volt szerelmes...
Adam-be. Vele egy ideig működött egy dolog de aztán feladták és szakítottak.
Chris-be. Nem vallotta be, de amikor jártam vele, neki is bejött. Láttam ahogy néz rá. Éreztem rajta, hogy nem akarja elvenni tőlem és ezt a szerelmet el akarja folytatni.
És az igazi ok amiért rosszba vannak Federicóval ez. Régen jártak, aztán nagyon összevesztek. És azóta nem beszélnek...
Nekem nem volt baj, hogy a két legjobb barátom szereti egymást csak utána, amikor szakítottak és nem lehettem mind kettővel egyszerre...
Heather nem az a pasizós lány, ezért még nem tapasztalta meg, hogy mi az a szerelem.
Denise és Alex, akik szerintem nagyon összeillenek, együtt vannak még mindig, de azért a lány ügyel, hogy ne hanyagolja el legjobb barátnőjét Alice-t.
Alice egy ideig járt Chris-sel, miután mi szakítottunk. De előtte az első barátja nagy meglepetésemre Valentine volt, akiből az ilyesmiket, hogy csajozik nem nagyon lehet kinézni.
Federicónak nehéz volt végignézni Sophie és Thomas szép kapcsolatát, ami sokáig tartott a többihez képest.
Nate nagyon romantikus személy, ezért az osztályból nem járt senkivel, de persze a koli előtt volt pár barátnője.
Még most is együtt van pár ember az osztályból. Gondolom ők nem ismerik azt a mondást, hogy " házinyúlra nem lövünk".
Adam és Alice.
Akkor Denise és Alex.
Elle és Nate.
Ja és persze az RT.
Ők abban a hiszemben élnek, hogy az menőbb, hogyha idősebbekkel járnak, ezért nem nagyon jártak osztályon belül, kivéve Diana.
Vele inkább nézzük azt, hogy kivel nem jött eddig össze...
Federicóval, de ez érthető, mivel neki meg van a véleménye róluk.
Meg Nate-tel nem kavart eddig és itt a sor vége...
Természetesen volt, hogy egyszerre két sráccal is összejött, de ők nem tudtak egymásról. Mondom, hogy egy kis ribanc.
Ezzel a gondolatsorral ért véget az utolsó tanítási nap a héten.
Délután péntekhez híven Elle-lel lányos party-t tartottunk, de úgy gondoltuk, hogy ma legyen össznépi, és hívjunk meg még másokat is. Ezért szóltunk Sophie-nak, hogy ha mára nem terveznek semmit Fedével, akkor szívesen látjuk őt. És Denise-nek, Alice-nek és Heather-nek is, ha van kedvük.
Szerencsére nem volt semmi programuk első hét végére, ezért filmmaratont készültünk tartani négy darab kétliteres kólával és hat csomag popcornnal.
Egész hétvégén át tartott a buli, miden nap másik szobába cuccoltunk át, hogy ne mondhassák, hogy nem álltunk fel.
Nem sokat aludtunk egyik este sem, remélem ez majd nem látszik meg rajtunk hétfőn...
Tegnap egész könnyűnek mondható nap után, ma jön egy számomra kissé nehezebb.
Tegnapi órarend:
1. Rajz
2. Rajz
3. Kémia
4. Angol
5. Matek
6. Német
7. Töri
8. Francia
A mai ehhez képest...
1. Spanyol
2. Kémia
3. Tesi
4. Matek
5. Fizika
6. Angol
7. PVO
Ami pálya választási órát jelent.
8. Francia
Két nap is franciával zárunk, de szeretem ezt a nyelvet, igaz hogy Elle ki nem állhatja ha franciául válaszolok egy kérdésére, mert szerinte nagyon csúnya egy nyelv.
Ma az egész napom azzal telt, hogy a hétfői táncon agyalok... És arra jutottam, hogy biztos jó lesz. Csak mióta találkoztam Chuck-kal és megláttam, hogy lesz tánc, azóta arra vágyom, hogy felkérjen, ami tudom, hogy lehetetlen, mivel bevallotta nekem, hogy Dianába szerelmes. Na igen...azóta vagyok rettenetesen kiborulva és azon vagyok, hogy elfelejtsem, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt mindannyian tudjuk, hogy eldönteni sokkal könnyebb, mint azt teljesíteni.
Reggel a spanyol teremben kezdtem, nagy meglepetésemre ott találtam Federicót, akinek már meg van a spanyol nyelvvizsgája, ezért nem kell bejárnia órákra.
Azt látom, hogy kézen fogva belép az ajtón egy lánnyal, akit hátulról nem ismerek fel.
Leülök a helyemre, szerencsémre Fede nem vesz észre így megnézhetem, hogy ki a lány. Nagy meglepetésemre Sophie...
Régen nagyon jó barátnők voltunk, ezért örültem neki, hogy egymásra találtak. Szerintem nagyon szép lány és illenek egymáshoz. És azt is tudtam, hogy Federicónak már nagyon régen bejön a lány, de ő a "ribancos" korszakában nagyon bunkón viselkedett vele, pedig nagyon jóban voltak. Úgy látszik Sophie megint a régi önmaga és ennek nagyon örülök.
Ebben a pillanatban vett észre a legjobb fiú barátom és újdonsült barátnőjével közeledett hozzám.
-Szia Jenny!-üdvözölt Sophie-val együtt.
-Sziasztok!-köszöntem vissza.-Örülök, hogy egymásra találtatok.-mosolyogtam rájuk.
-Köszike.-hálálkodott triumvirátusunk régi tagja.-Bocsi most megyek, mert át kéne néznem az anyagot, mert tudjátok Mrs. Wakefield képes még az első héten dogát iratni, és nekem annyira nem megy jól a spanyol...ijj.
-Semmi baj, menj csak.-mentette fel barátja.
Mikor hallótávolságon kívül esett Fede hozzám fordult:
-Mit szólsz?-érdeklődött.
-Nagyon kedves lány, és tudom, hogy már régóta szereted. Igaz, hogy tavaly nagyon más volt, de azt hiszem visszatért a régi Sophie.
-Huh, megnyugodtam. Azt hittem rossz néven fogod venni vagy valami ilyesmi, mert már nem vagytok jóban...
-Dehogyis.-nyugtattam meg.-Ilyet sose tennék.
-Oh köszi.-hálálkodott.
A következő pillanatban elterelődött a figyelmem Fedéről, mert megláttam Chuck-ot belépni az osztályterembe és azt, hogy egyenesen Dianához lépett...Megállt bennem az ütő. Szó szerint.
Az egész osztály elcsendesedett, ahogy ezt meglátta, így a beszélgetésük minden szavát hallottam.
-Diana-szólította meg a lányt Chuck.-Tudod, hétfőn lesz az első tánc óra és azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved velem táncolni?-kérdezte olyan magabiztosan amennyire csak lehet.
Valószínűleg ez tetszhetett Dianának, mert nem minden jött mentnek szokott "igent" mondani egy ilyen felkérésre.
-Oké, akkor majd ott.-reagált a válaszra a fiú.
Majdnem elsírtam ott helyben magam. Ez nem lehet igaz.-gondoltam.-Mondjuk gondolhattam volna...Én hülye...
Aztán visszatért a megszokott nyüzsi.
-Erről jut eszembe...-fordult felém Fede. Hangjából hallottam, hogy valami kérése lenne.
-Nyugodtan táncolj Sophie-val.-válaszoltam, mielőtt kimondhatta volna a kérdést.
-Köszi.-mondta és megölelt.-De persze a szalagavatón muszáj lesz egy táncot nekem ajándékoznod.-suttogta a fülembe.
-Naná, az csak természetes.
Ahogy ezt kimondtam, Federico elment a barátnőjéhez.
Szuper, na akkor most kivel fogok táncolni...-agyaltam.
Visszatérve a párok témához...
Legelső osztályon belüli szerelem volt Nate és Elle. Ők kb annyi ideje járnak, hogy őket már nem tudjuk másokkal elképzelni.
Akkor meséltem, hogy egy bő 2 évig jártam Chris-sel, akkor nagyon boldog voltam, de valamiért most Chuck iránt többet érzek, mint anno vele.
Vegyük még, hogy Elle kibe volt szerelmes...
Adam-be. Vele egy ideig működött egy dolog de aztán feladták és szakítottak.
Chris-be. Nem vallotta be, de amikor jártam vele, neki is bejött. Láttam ahogy néz rá. Éreztem rajta, hogy nem akarja elvenni tőlem és ezt a szerelmet el akarja folytatni.
És az igazi ok amiért rosszba vannak Federicóval ez. Régen jártak, aztán nagyon összevesztek. És azóta nem beszélnek...
Nekem nem volt baj, hogy a két legjobb barátom szereti egymást csak utána, amikor szakítottak és nem lehettem mind kettővel egyszerre...
Heather nem az a pasizós lány, ezért még nem tapasztalta meg, hogy mi az a szerelem.
Denise és Alex, akik szerintem nagyon összeillenek, együtt vannak még mindig, de azért a lány ügyel, hogy ne hanyagolja el legjobb barátnőjét Alice-t.
Alice egy ideig járt Chris-sel, miután mi szakítottunk. De előtte az első barátja nagy meglepetésemre Valentine volt, akiből az ilyesmiket, hogy csajozik nem nagyon lehet kinézni.
Federicónak nehéz volt végignézni Sophie és Thomas szép kapcsolatát, ami sokáig tartott a többihez képest.
Nate nagyon romantikus személy, ezért az osztályból nem járt senkivel, de persze a koli előtt volt pár barátnője.
Még most is együtt van pár ember az osztályból. Gondolom ők nem ismerik azt a mondást, hogy " házinyúlra nem lövünk".
Adam és Alice.
Akkor Denise és Alex.
Elle és Nate.
Ja és persze az RT.
Ők abban a hiszemben élnek, hogy az menőbb, hogyha idősebbekkel járnak, ezért nem nagyon jártak osztályon belül, kivéve Diana.
Vele inkább nézzük azt, hogy kivel nem jött eddig össze...
Federicóval, de ez érthető, mivel neki meg van a véleménye róluk.
Meg Nate-tel nem kavart eddig és itt a sor vége...
Természetesen volt, hogy egyszerre két sráccal is összejött, de ők nem tudtak egymásról. Mondom, hogy egy kis ribanc.
Ezzel a gondolatsorral ért véget az utolsó tanítási nap a héten.
Délután péntekhez híven Elle-lel lányos party-t tartottunk, de úgy gondoltuk, hogy ma legyen össznépi, és hívjunk meg még másokat is. Ezért szóltunk Sophie-nak, hogy ha mára nem terveznek semmit Fedével, akkor szívesen látjuk őt. És Denise-nek, Alice-nek és Heather-nek is, ha van kedvük.
Szerencsére nem volt semmi programuk első hét végére, ezért filmmaratont készültünk tartani négy darab kétliteres kólával és hat csomag popcornnal.
Egész hétvégén át tartott a buli, miden nap másik szobába cuccoltunk át, hogy ne mondhassák, hogy nem álltunk fel.
Nem sokat aludtunk egyik este sem, remélem ez majd nem látszik meg rajtunk hétfőn...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)