2014. július 17., csütörtök

Augusztus.30.-Délután és este

Miután sikerült abbahagynom a sírást, visszamentem Elle-hez,mert megígértem neki, hogy seígíhet megtalálni a legjobban hozzám illőt ehhez a partyhoz. De most már elment a kedvem ettől az egésztől. Egészen biztos vagyok benne, hogy túl hamar aggattam rá a "jó fej" jelzőt.
Benyitottam a szobánkba, a legjobb barátnőm már úgy látszik várt rám. Remélem nem mondta el neki Chuck, hogy sírva rohantam el tőle...
De egészen pontosan nem sajnálkozva tépdelt oda mellém, sőt nem is lépdelt, hanem szökkent mint aki nagyon boldog.
-Tudod ki keresett téged?-kérdezte nagy vigyorogva.
-Nem.-válaszoltam egyhangúan,de a műmosoly ott ült az arcomon. Ezt Elle nem igazán vette észre. De valójában gondoltam,hogy kinek a nevét fogja mondani.
-Chuck.
És igen...eltaláltam.
-Nem igazán értem, hogy mit akar tőlem.-válaszoltam, pedig nagyon is jól tudom mit akart. Legalábbis hogyha van benne némi jóindulat akkor, bocsánatkérésért jött.
-Szerintem bejössz neki.-ezt a mondatot akkora mosollyal mondta, hogy azt hittem eléri a szája vége a fülét.
-Tudod mit? Azon gondolkodtam, hogy végül is ma nincs is sok kedvem menni arra a buliba.
-Miért nem?
-Fáradt vagyok.
-Jó kifogás lenne, hogyha nem ismernélek ennyire. Tudom, hogy van valami emögött. Mond el tudod, hogy a legjobb barátnőd vagyok.-mosolygott. Így mutatta, hogy bízhatok benne. Végül is a BFF-ek azért vannak, hogy mindent elmondjunk nekik...
-Összefutottam Chuck-kal az ebédlőben.
-És? Történt valami? Bántott?-kérdezte az aggodalmas hangsúlyával amit tényleg csak komoly esetekben szokott használni.
-Ízlett neki a tejbepapis furcsa reggelink.-mi csak így hívjuk...
-Ez nem akkora tragédia.-nógatott. Lehet, hogy azért próbált győzködni, mert annyira el akart menni abba a buliba, de nélkülem nem nagyon akart ott lenni...
-Aztán megkérdezte, hogy miért is vagyok itt és...-erre előtört a szipogás és a könnyek és...és akkor elkezdtem sírni, majd kirohantam...a lány mosdóba...olyan érzésem támadt...hogy olyan beképzelt és ezzel ... mindent elrontott...és mérges lettem rá...és nem akarok elmenni hozzá oda.
Meséltem el neki a történetet nagy sírás közepette.
-Szerintem, csak felkapod a dolgot. Csak érdeklődni akart irántad és megismerni. Az nem nagy bűn.-mosolygott rám, amitől nekem is nevetnem kellett.-Nekem is elmesélted mi történt Velük. Nekem szimpatikus srácnak tűnik. És már nem azért de illetek egymáshoz.-ennél a résznél oldalba böködött és úgy mosolygott tovább.-Ha csak ennyi, akkor nem kell rá haragudnod, csak érdeklődő volt és biztos azért kérdezte, mert törődik veled.
-De még alig ismerem. Annyit tudok róla, hogy Charles Matthew-nak hívják, de jobban szereti a Chuck nevet, mert az jobban illik hozzá. Ez azért nem sok információ.
-Jó ebben egyetértek, de adj neki még egy esélyt. A te érdekedben. De tényleg.
-Jó. Ugye tudod, hogy ügyvédnek kéne menned, mert nagyon jól érvelsz.-kacsintok rá vidáman.
Ettől vidultam volna ki? Hogy megtudtam, hogy Chuck nem is rossz ember? Ha Elle hisz benne, hogy az, márpedig neki jó megérzései vannak és sok tapasztalata is van, akkor nagy valószínűséggel az akinek a vámpírbarátnőm állítja. De tényleg ettől lett vidámabb a kedvem?
Az estére készen állva léptünk ki az ajtónkon, hogy bulizhassunk egy jót. Mivel a vámpírok nem lehetnek másnaposak ilyen alkalmakkor (ami nincs túl gyakran) annyit alkoholizálnak, hogy az egy évszázadra elég lesz nekik. Hát igen, körülbelül ennyi időnként tartanak hasonló bulikat.
Ahogy beléptünk a 117-es számú szobaajtón, sok fiú szeme ránk tapadt. Na jó, főleg Elle-re...Mindenkinek megakadt a szeme tökéletes lábain, ami kilóg a miniszoknya alól. Mint mondtam ez már egy másik, mivel neki mindegyik a tökéletes ruha ezért estéig talált még egy szerinte annál is jobb szerelést. A farmerminiszoknya fölé egy fehér 'fél vállad kint van' típusú pólót vett fel, egy telitalpú szandálomat választotta, amihez hozzádob az indiánféle fejdísz, ami ezt az összeállítást még hippisebbé teszi. De eszméletlenül nézett ki benne, nem csoda, hogy a suli össze sráca bolondul érte.
Rajtam egy egyszerű hosszú farmer és egy 'I love Green Day' feliratú póló volt. És magamra húztam még egy sötétkék Converse-t. A hajam kiengedve, de semmi nem volt benne.
Abban a pillanatban megláttam egy közeledő alakot.
Chuck volt az.
-Bocsánatot szeretnék kérni tőled a reggeli viselkedésemért.-kezdte el a monológját, amit hallhatólag már akkor eltervezett, miután az egész történt.-Sajnálom, hogyha tolakodást éreztettem, nem állt szándékomban. Ezerszer is csak azt tudom mondani, hogy sajnálom. Remélem nem haragszol rám.-hangjában érződött az őszinteség, ezért elhittem, hogy amit mond az igaz.
-Megbocsátok és ha érdekel még elmondom a választ a kérdésedre.
-Biztos vagy benne?
-Teljesen.
-Jó, menjünk a szobámba, ott valószínűleg nem fognak zavarni.-észrevette az arckifejezésemet, ahogy kimondta, hogy elmegyünk ketten a szobájába...-persze, ha nem gond.-tette hozzá sürgösen.
-Dehogy, menjünk.-mondtam.
Beléptem a szobájába és hirtelen azt gondoltam, hogy a saját szobámba vagyok. Mindenhol Green Day-es poszter. Gondolom ő is szereti. Akkor hogy gondolhattam, hogy önző és beképzelt?!
Ezen nagyon meglepődtem.
-Látom egy a zenei ízlésünk.-szólalt meg mögöttem, ahogy meglátta a csodálatomat a képeket nézve.
Hátrafordultam és észrevettem, hogy mosolyog. Visszamosolyogtam rá.
-Ezek szerint...-nem tudtam más értelmeset kibökni, ez annyira meghatott a szobája.
-Nyugodtan ülj le az ágyra.-mondta.
Leültem, ő pedig mellém.
Rámnézett, ebből gondoltam, hogy elkezdhetem a történetet.
-Nem tudom, hogy te mikor születtél, de én 1656. február 14-én. A Londoni Tűzvész előtt 10 évvel. Akkor voltam pont kerek annyi. Volt egy bátyám, Nick...-annyira belefeledkezdtem a mesélésbe, sokszor kitértem az igazi téma elől de több mint 1 órán keresztül be nem állt a szám.-és most itt vagyok veled és elmesélem mindezt neked, pedig nem vagyok annyira megnyílós fajta. Ezt az okát a dolgaimnak csak a felnőttek tudják akik ismerték őket meg Elle és mostmár te is.-tettem hozzá.
-Szomorú történet, az biztos. És sajnálom. Megértem, mert én se vagyok egy megnyílós fajta de nekem is van egy ilyen történetem...-adta meg magát.
-Szeretném hallani.-mondtam, de az előző esetből tanulva hozzátettem: hogyha nem bánod.
-Szívesen elmesélem, mert még úgy se hallotta senki.
-Köszönöm.-mondtam kissé érzelgősen, de majdnem könnyeket eresztett a szemembe az, hogy én vagyok az első akinek erről beszél.
-Már nagyon régen történt, majdnem ugyanakkor mint veled, talál kicsivel később, de nem sokkal. Én 1614-ben születtem. Pont ma van a 400. születésnapom. Csak ha már így te is megmondtad a te valós életkorod.
-Ha ezt tudtam volna az lett volna a minimum, hogy sütök neked egy tortát.-kuncogtam.-márpedig nagyon finom tortát tudok sütni.
-Azt meghiszem.-mosolygott bele a szemeimbe.
-Miért nem mondtad?-kérdeztem tőle.
-Nem tartottam akkora nagy jelentőséget neki. Még Adam se tudja, csak véletlenül szervezte mára ezt a bulit.
-Köszi, hogy azért nekem elmondtad.
-Nincs mit, megbízok benned. De térjünkvissza az eredeti témához. Akkoriban egy kis faluban laktam a szüleimmel Burn Village volt a neve...-látszott rajta az elszomorodás, ahogy visszagondolt azokra az időkre. -És...
Folytatta volna tovább a mondatot, de Adam nyitott be az ajtón nagy dirrel-dúrral.
-Jenny! Elle rosszul van! Még sose láttam ilyennek! Azt hiszem egy kicsit illuminált állapotban van, siess kérlek! Vidd vissza a szobátokba mielőtt valami baja esik!
Beletelt egy kis időbe mire eljutott az agyamig az amit Chuck lakótársa mondott. Nem tudtam elhinni. Ennek ellenére gyorsan felálltam és siettem megmenteni a legjobb barátnőmet attól ,hogy mindenféle hülyeséget csináljon. Mert már volt ilyen alkalom és senki sem szeretné ha az megismétlődne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése