Szeptember.4.-Csütörtök

Reggelre nem éppen sikerült kialudni magunkat, de párszor ez is belefér.
Egész este beszélgettünk, igaz, hogy erre volt szükségem, és ezt Elle ebben nagyon is sokat segített, mint legjobb barátnő.
Iskolába menet összefutottam Dianával, vagyis nem összefutottam, de láttam őt...Elég nehéz volt, de igyekeztem nem elsírni magam, és úgy látszik addig egész jól csináltam.
Igyekeztem úgy tenni a dolgaimat, mintha mi sem történt volna. Olyan érzés volt körülbelül, hogy még nem jártunk (sőt még messze vagyunk tőle...) de már szakítottunk. Ehhez tudnám leginkább hasonlítani azt az érzést ami akkor volt bennem.
Ahogy beléptem a terembe, Federico sietett segítségemre, mert gondolom látta rajtam, hogy valami nincs egészen rendben. Az igaz barátok már csak ilyenek.
-Van valami baj, amiben tudnék segíteni?-kérdezte, amint odaért mellém.
-Nem hiszem...-mondtam neki őszintén.
-Hát sajnálom.-látszott rajta a szomorúság.-De ha esetleg mégis...-próbálkozott kihúzni belőlem.
-Persze majd szólok.-mosolyogtam, hogy legalább tettessem, hogy el fogom mondani neki. Nem akarom ezt megosztani egy fiúval, mondjuk lehet, hogy tud nekem ebben segíteni továbblépni, vagy esetleg mit gondolhat most Chuck.-Talán mégis van.-adtam meg magam, mert a pro és kontra lista afelé hajlott, hogy megosszam vele amit eddig csak Elle-lel.
-Hallgatlak.-mondta és felcsillant a szeme.
-Menjünk valami más hegyre ha lehet...-egyeztem ki vele.
-Jó, gondolom ha ennyire aggódsz biztos valami személyes.-hallatszott benne a hála, hogy ilyen dolgot megosztok vele. Persze ez természetes, mivel az egyik legjobb barátom.
Kiértünk a folyosóra, ott megbizonyosodtam arról, hogy nincs ott senki és, hogy senki sincs az oszlopok mögött. (Talán sok fimet nézek, amiben előfordulnak az ilyesmik.)
-Nem nagyon akaródzott Elle-nek vagy esetleg magamnak beismerni ezt az egészet.-kezdtem bele a monológomba.
-Chuckról van szó? Akkor nem kell semmit se mondanod. Látom, hogy nézel rá. Csak vártam, hogy mikor vallod be magadtól. Nem akartalak siettetni.-mondta, amitől meglepődtem.
-Ennyire kiül a fejemre az amit érzek?-kérdeztem vissza.
-Hát annak aki ismer, az hamar észreveszi.-suttogta.
Megnyugodtam, hogy nem az egész osztály jön rá az arckifejezésemből, meg ahogy nézek a fiúra, hogy mit érzek iránta.
-Köszi, hogy el akartad mondani. mondta és mosolygott közben.
-A legjobb barátok így tesznek.-és adtam neki egy puszit az arcára.
Visszamentünk az osztályba és felkészültünk az első órára.
Órák után Chuck felkeresett.
-Tessék?-kérdeztem tőle, mert 2 napja csak akkor jön hozzám, hogy ha szüksége van a segítségemre Dianával kapcsolatban.
-Nincs semmi, csak gondoltam, ha nincs más programod, akkor lóghatnánk ma délután együtt. Persze, ha te is akarod.
-Naná. Jól hangzik.-tettem hozzá egy erőltetett mosolyt, de úgy látszik ő ezt nem igazán vette észre.
-Szuper, akkor menjünk.-mondta végül.
-Oké, de nincs ötletem, hogy hova mehetnénk...
-Én már kinéztem egy helyet.-mondta egy kacsintás kíséretében.
-Jól van...Akkor mutasd az utat.
Az odavezető utat is végigbeszélgettük. Igaz, hogy Chuck egy zugot nézett ki az iskola másik felében.
A hely kicsi volt, de két ember kényelmesen elférhetett benne.
Látszott rajta, hogy évtizedek óta nem járnak ide emberek. Tele volt pókhálóval és rengeteg porral, ami nem volt egy kellemes érzés, de egy idő után meg lehet szokni.
Azért szeretek vele lenni, mert mindenről el tudunk beszélgetni feszengés nélkül. És ezt nagyon szeretem.
Persze rengetegszer elcsodálkozom szépségé, vagy esetleg, hogy lehetséges , hogy ilyen helyes és aranyos. És a szeme színén. Ami majdnem fekete. Szeretem a fekete színt. Igaz, hogy az nem is az, de attól még szerintem szép.
Ma éppen keki színű pólót viselt, ami, mint megállapítottam, nagyon jól áll neki. Mondtam is neki, hogy jól áll neki a keki és többször is hordhatna ilyen színt.
Aztán az egész  délutánt együtt töltöttük és beszélgettünk mindenféléről. Szerencsémre hanyagolta a Diana témát, na meg az övére is mert akkor abban a pillanatban otthagytam volna... Nevettünk rengeteget, és ez is azokba a dolgokba tartozik amit imádok vele csinálni. És megállapítottam, hogy gyönyörű a mosolya. Annyira iszonyatosan, hogy az egész állatkert felkelt, ami a gyomromban lakik. Nagyon furi érzés. Ez Chris-szel nem érezem soha. Ez új dolog nekem. Úgy érzem őt most jobban szeretem, hogy ő még rám nem tekint úgy, mint az exemet, aki szeretett. Igaz én is szerettem, de nem annyira mint Chuck-ot.
Amikor felértem a szobába Elle már ott várt.
-Chuck-kal voltál?-kezdett bele a kérdésözönbe.
-Igen.
-És milyen érzés volt?-érdeklődött kedvesen.
-Jó, attól eltekintve, hogy én fülig bele vagyok esve, ő pedig olyan értelemben le se szar.-fejeztem ki magam, nem valami szépen.- És közted és Nate között, hogy alakulnak a dolgok?
-Nem sokat látom mostanában, nem tudom hova tűnt...Nehéz bevallani, de  félek, hogy ez a szakításunk végét jelezi nekem.-mondta szomorúan.
-Sajnálom. De olyan jól kijöttök, annyira kár lenne értetek. De látszik rajta, hogy szeret. Nem kell emiatt aggódnom.-mondtam, mert látom rajta, hogy támaszra van szüksége, hogy most erőt adjon neki.
-Köszi, hogy itt vagy nekem.-és nyomott egy puszit a jobb arcomra.
-Te is ugyanúgy itt vagy nekem.-és viszonoztam a pusziját.
Még beszélgettünk és lelkiztünk egy sort aztán elmentünk aludni.
Könnyek között aludtam el és köztük is keltem reggel...